Nagyvilág

Belgrádban leállították a tömegközlekedést, az eddigi legnagyobb diáktüntetés várható szombaton

AFP
AFP

A belügyminisztérium szombat délelőtt elrendelte a belgrádi tömegközlekedés teljes felfüggesztését – írja a Magyar Szó.

9 óra 5 perckor utasítás érkezett a belügyminisztériumtól, hogy a Belgrádi Városi Közlekedési Vállalat összes járművét vonják vissza a garázsokba, állítólag biztonsági okokból

– nyilatkozta Ivan Banković, a városi tömegközlekedési vállalat szakszervezeti illetékese.

Szombaton nagyszabású tiltakozó megmozdulást tartanak Belgrádban, a 16 órakor kezdődő eseményre máris több tízezer ember érkezett. Várhatóan ez lesz az eddigi legnagyobb diáktüntetés a négy és fél hónapja tartó tiltakozás során. A tüntetés fő színtere a szerbiai parlament előtti tér lesz, de a több tízezres tömeg várhatóan az egész városközpontot elárasztja majd.

A tiltakozást a rendőrség nagy erőkkel biztosítja, már elő is állítottak egy férfit, aki a demonstrációra igyekvők közé hajtott, és könnyebb sérüléseket okozott három embernek.

Aleksandar Vucic elnök péntek este a televízióban is közvetített, néphez intézett beszédében nyugalomra intette a tiltakozókat és a velük egyet nem értőket is. Közölte, tudomása van arról, hogy egyesek összetűzésekre készülnek, akik pedig ilyen tetteket követnek el, nem fognak kegyelmet kapni.

A tiltakozások novemberben kezdődtek Szerbiában, azt követően, hogy az újvidéki vasúti pályaudvar előtetője november elsején leszakadt, tizenöt ember halálát okozva.

Kapcsolódó
Üzenet Vučićnak: „Adjátok meg magatokat! Elfogulatlan bíróság elé állhattok. Jobb az, mint ha menekültök”
Újabb óriási tüntetés volt Belgrádban, a kormányfő lemondott, Vucic elnök pedig meghátrált a diákok előtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik