Nagyvilág

Fehér Ház: Trump szünetelteti a katonai segélyt Ukrajnának

SAUL LOEB / AFP
SAUL LOEB / AFP

A Fehér Ház megerősítette: USA szünetelteti az ukrajnai katonai segítségnyújtást. A BBC tudósítása szerint egy fehér házi képviselő a CBS Newsnak azt mondta: Donald Trump amerikai elnök „világosan kijelentette, hogy a békére összpontosít”.

A tisztviselő közlése szerint az amerikai elnök úgy véli, „szükségük van arra, hogy a partnereik is e mellett a cél mellett köteleződjenek el”, ezért szünetet tartanak a segély küldésében, illetve felülvizsgálják azt, hogy biztosítsák, hogy a segítségnyújtás a helyzet megoldásához járul hozzá.

A CNN arról ír, hogy Trump nemzetbiztonsági vezetőkkel tárgyalt a döntés megszületése előtt, és egy tisztviselő szerint a segélyek szüneteltetése addig érvényes, amíg az amerikai elnök nem úgy látja, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a béke mellett köteleződött el.

A segélyek felfüggesztése a tranzitban és a Lengyelországban lévő fegyverszállítmányokat is érinti, azaz mindent, ami még nincs Ukrajnában. 

A katonai segély felfüggesztését megelőzően pénteken tárgyalt Washingtonban az ukrán és az amerikai elnök, a beszélgetés azonban durva beszólogatásba és veszekedésbe fulladt. Az eseményről szóló elemzésünket itt olvashatják:

Kapcsolódó
A kegyetlen Amerika
A Trump-Zelenszkij találkozót az ukrán elnök rontotta el. De nem tudta nem elrontani, hiszen az új amerikai kormányzat más valóságban él, mint ahogy Ukrajna az elmúlt három évben politizált. Trumpék számára Oroszországon nincs morális bélyeg, de a geopolitikai céljaik egyértelműek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik