Nagyvilág

Darfúri népirtás újratöltve – magára hagyja-e az USA a szudáni áldozatokat?

Amaury Falt-Brown / AFP
Amaury Falt-Brown / AFP
Az USA hivatalosan is népirtással vádolta meg az RSF néven ismert szudáni milíciát, és – Rogán Antallal egy időben – szankcionálta annak vezetőjét. A kormánycsapatok ellen küzdő paramilitáris szervezet már a dárfúri népirtásban is részt vett, és ott folytatja, ahol a 2000-es évek elején abbahagyta. Washington ráadásul a reguláris erőket is szankcionálta. Milyen atrocitások folynak a látszólag befagyott frontvonalak mögött?

Januárban még a Biden-adminisztráció jelentettbe, hogy az RSF (Rapid Support Force – Gyorsreagálású Támogató Erők) nevű paramilitáris egység szudáni tevékenységét népirtásnak nyilvánítja. Anthony J. Blinken külügyminiszter a döntés indoklásában a többi között a milícia által újraindított dárfúri mészárlásra hivatkozott. A bejelentés nyomán az amerikai Pénzügyminisztérium szankciókkal sújtotta a fegyveres csoport vezetőjét, a Hemedti néven ismert Mohamed Hamdan Dagalót. Emellett szankcionáltak több emirátusokbeli céget is, az Egyesült Arab Emirátusok ugyanis az RSF fő pénzügyi támogatója.

„Az RSF és szövetségesei szisztematikusan és etnikai alapon gyilkoltak férfiakat és fiúkat, sőt csecsemőket is. A nők és a lányok közül szándékosan bizonyos etnikumúakra támadtak rá, hogy nemi erőszakot és más brutális, szexuális jellegű kínzásokat kövessenek el. Ugyanezek a milíciák a konfliktus elől menekülő civileket is megtámadták és legyilkolták. A helyben maradt polgároktól pedig megtagadták a túléléshez szükséges alapvető javakat” – mondta Blinken, aki sietett hozzátenni, hogy Washington elítéli az RSF ellenfelét, a reguláris hadsereget is (SAF – Szudáni Fegyveres Erők).

Mindkét hadviselő felet felelősség terheli a Szudánra szabadított erőszak és szenvedés miatt. Egyiküknek sincs legitimitása arra, hogy egy jövőbeli, békés Szudánt kormányozzon

– szögezte le.

Michael M. Santiago / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP Az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjai a Szudánról szóló ülésen 2025. január 27-én New Yorkban.

A döntésnek különös súlyt ad, hogy húsz éve nyilvánították népirtásnak az első dárfúri háborúban történt kegyetlenkedéseket. Ezeket ugyanúgy Hemedti katonái követték el, akkor még informális milíciaként, Dzsandzsavíd néven. Akkor az éppen uralmon levő diktátor, Omar el-Besír szövetségeseként verték le a dárfúri fekete, főleg maszalit lakosságnak a nagyrészt arabok dominálta kormánnyal szembeni lázadását. Később a szudáni kormány a Dzsandszavíd-milíciák nagy részét RSF néven hivatalossá tette, és integrálta a hadseregbe.

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk? Akkor a folytatáshoz!
Ha még nem vagy a 24 Extra előfizetője, ismerheted meg a csomagokat.

Már előfizető vagyok,

Ajánlott videó

Olvasói sztorik