Nagyvilág

Nemrég még azt híresztelte, hogy a demokraták pedofilhálózatot üzemeltetnek egy pizzériából, most Trump védelmi miniszterével utazott Európába

Jakub Porzycki / ANADOLU / Anadolu via AFP
Jakub Porzycki / ANADOLU / Anadolu via AFP

A Pentagon meghívott egy ismert szélsőjobboldali aktivistát, Jack Posobiecet, hogy vegyen részt Pete Hegseth védelmi miniszter első tengerentúli útján – tudta meg a The Washington Post. A lap szerint a döntés komoly riadalmat keltett az amerikai védelmi tisztviselők körében, akik aggódnak, hogy a hadsereget belerángatják a pártpolitikai harcokba.

Csütörtökön Posobiec a közösségi médiában tudatta hárommillió követőjével, hogy Ukrajnában tartózkodik, és Kijevben megosztott egy videót Trump pénzügyminiszteréről, Scott Bessentről.

Posobiec volt az egyik legismertebb terjesztője a 2016 körül szárba szökött Pizzagate összeesküvés-elméletnek, melynek lényege az, hogy egy rejtélyes elitcsoport tagjai a demokraták, köztük Hillary Clinton akkori demokrata elnökjelölt segítségével pedofilhálózatot irányítanak egy washingtoni pizzériából. A konteó annyira elmérgesedett, hogy több esetben lövöldözéshez vezetett. A Pizzagatet a trumpisták körében szintén népszerű QAnon előfutárának szokás tartani.

Közéleti pályája során számos álhírt és összeesküvés elméletet terjesztett: azt állította, hogy az ukránok biolaborokat üzemeltetnek, és vitatta, hogy az oroszok civileket mészároltak Bucsában. Posobiec egy tavalyi CPAC-rendezvényen arról beszélt, hogy amit január 6-án, a Capitolium ostrománál elkezdtek, azt befejezik, és megdöntik a demokráciát az USA-ban.

Hegseth, aki maga is a Fox News hétvégi műsorvezetőjéből, politikai tapasztalat nélkül került a Pentagon élére, egyelőre nem kommentálta a Washington Post értesülését.

Trump védelmi minisztere a héten Németországban, Belgiumban és Lengyelországban tárgyal.

Kapcsolódó
„Minden szóba jöhet" az ukrajnai béke érdekében az amerikai védelmi miniszter szerint
Hegseth szerint Trump „a tökéletes tárgyalófél az asztalnál”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik