Elítélte hétfőn Sir Keir Starmer brit miniszterelnök azokat a nyilatkozatokat, amelyeket Elon Musk amerikai milliárdos nagyvállalkozó, Donald Trump megválasztott amerikai elnök két hét múlva hivatalba lépő kormányának majdani tagja tett a brit belpolitikáról és a brit kormányról az utóbbi napokban – írja az MTI.
Musk, aki a Trump-kormányban várhatóan a kormányzati hatékonyságért felelős társminiszteri tisztséget tölti majd be, az általa birtokolt X portálon az elmúlt időszakban sok egyéb állítás mellett „nemi erőszakban viselt bűnrészességgel” vádolta Starmert, arra utalva, hogy szerinte a jelenlegi munkáspárti brit kormányfő az angol-walesi főügyészség korábbi igazgatójaként nem lépett fel kellő eréllyel a gyerekek elleni szexuális bűncselekményeket elkövető szervezett bűnözői csoportokkal szemben. Musk egyik bejegyzése szerint Starmert ezért „börtönbe kellene zárni”.
Starmer, aki hétfőn a brit állami egészségügyi hálózat (NHS) várólistáinak rövidítését célzó kormányprogramot ismertette, a beszéde utáni sajtóértekezleten – az amerikai milliárdos nyilatkozataira vonatkozó kérdésre válaszolva – Musk nevének említése nélkül úgy fogalmazott:
azok, akik hazugságokat és álinformációkat terjesztenek a lehető legszélesebb körben, nem az áldozatokkal törődnek, hanem saját magukkal.
A brit miniszterelnök hozzátette: a főügyészség élén eltöltött hivatali ideje alatt több szexuális indíttatású gyermekbántalmazási bűncselekmény ügyében indult büntetőeljárás, mint korábban bármikor.
Musk a minap komoly feltűnést keltett azzal a felhívásával is, amelyben a brit szélsőjobb egyik vezéralakja, a tavaly bebörtönzött Tommy Robinson szabadon engedését követelte a brit hatóságoktól. Robinsont, az English Defence League (Angol Védelmi Liga) nevű szélsőségesen iszlámellenes egykori jobboldali szerveződés alapítóját tavaly ítélték másfél év börtönre, miután közösségi médiafelületeken közzétett videójában „erőszakos huligánnak” nevezett egy fiatal szíriai menedékkérőt, akit korábban fizikai bántalmazás ért angliai szálláshelyén.
Elon Musk a németek után újabb európai állam esetében dobott be egy saját politikai ízlésének megfelelő ötletet. A Donald Trump fő támogatójává avanzsált milliárdos december végén azzal állt elő, hogy a szélsőjobboldali AfD Németország utolsó reménysugara. Eközben Olaf Scholz német kancellár úgy gondolja, hogy megtalálta a receptet Elon Musk tech-milliárdos online fokozódó politikai támadásainak kezelésére: „Ne etesd a trollt!”