Nagyvilág

Szijjártó Péter: Egyelőre nem tudnak magyar érintettről Magdeburgban

Heiko Rebsch / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP
Heiko Rebsch / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

A magdeburgi tragikus merényletet követően Berlini Nagykövetségünk konzuli részlege azonnal felvette a kapcsolatot a helyi hatóságokkal, akiktől azt a tájékoztatást kaptuk, hogy egyelőre nem tudnak magyar érintettről. Ezzel egyidőben a konzuli segélyvonalunkra sem érkezett segítségkérés

– közölte Szijjártó Péter külügyminiszter a Facebookon, miután autó hajtott a német karácsonyi vásárba pénteken este.

Hozzátette, folyamatosan tartják a kapcsolatot az illetékes hatóságokkal, és Konzuli Szolgálatuk 0-24 órában rendelkezésre áll minden bajba került magyar állampolgár számára.

Menczer Tamás, a Fidesz szóvivője szintén a Facebookon azt írta, „imáinkban német barátainkkal vagyunk a brutális és szörnyű támadás után! Együtt érzünk az áldozatok családtagjaival és a sérültekkel! Testi, lelki felépülést kívánunk!”

Kocsis Máté, a párt frakcióvezetője pedig úgy reagált a történtekre:

Eddig 11 halott és 60 sérült, de még nem tudni, hol a vége. Mindez ma este Németországban, a magdeburgi karácsonyi vásárban. A gyilkos egy szír terrorista. Az első szó a megrendülésé, amiért német családok a halott szeretteiket kapták a fa alá. Hát, ezért nem lehet szó Magyarországon a migránsok beengedéséről! Ha a brüsszeli politikusok mindenünktől megfosztanak, akkor sem! Inkább küldjék a büntetéseiket, de soha nem fogjuk megengedni, hogy Magdeburgot csináljanak a mi országunkból! Vigasztalást kívánunk az áldozatok hozzátartozóinak!

Hivatalosan egyébként egy áldozatról tudni cikkünk írásakor, és az elkövetőről sem közöltek a nyilvánosság felé bővebb információt a hatóságok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik