Közúti közlekedés veszélyeztetésével és birtokháborítás vádjával bírósági eljárás indult egy férfi ellen, aki tavaly májusban a frankfurti repülőtéren átölelte a német kancellárt, miután kábítószer hatása alatt járművével sikerült felhajtania a kifutópályára, ahol a kormány repülőgépe várta Olaf Scholzot – közölte a frankfurti ügyészség.
A frankfurti kerületi bírósághoz benyújtott vádirat szerint a férfi a kancellárt szállító autókonvojhoz csatlakozva jutott át a biztonsági ellenőrzőpontokon és érte el a kifutópályát, ahol kiugrott az autójából, és megölelte Scholzot, amikor a politikus éppen felszállt a várakozó gépre. Az ügyészek szerint a férfi kokain befolyásoltsága alatt állt, és nyilvánvalóan nem volt tisztában azzal, hogy ki utazik a konvojban, amikor észrevette az autópályán. Scholz látszólag nyugodtan fogadta a gesztust, később pedig azt mondta, hogy nem érezte fenyegetve magát.
Vallomása szerint a terhelt azt hitte, hogy a konvoj egyik járművét unokatestvére vezeti, mivel rokona egy hasonló típusú autó tulajdonosa, a menetoszlopban haladó járművek pedig „olyan barátságosnak” tűntek számára.
A bizarr incidens jelentős sajtóvisszhangot váltott ki Németországban, a kancellár védelmével megbízott biztonsági szolgálatoknál pedig vizsgálat indult.
(MTI)