Nagyvilág

A dél-koreaiak elmondták, mennyi észak-koreai katonai halt meg Ukrajnában

KCNA VIA KNS / AFP
KCNA VIA KNS / AFP
KCNA VIA KNS / AFP
KCNA VIA KNS / AFP

Legkevesebb száz észak-koreai katona halt meg az Ukrajnában zajló harcokban, miután az oroszok oldalán csatlakoztak a háborúhoz, közölte egy dél-koreai parlamenti képviselő.

A BBC tudósítása szerint Lee Sung-kwon a nemzetbiztonsági szolgálatok információira hivatkozva újságíróknak azt is elmondta, hogy több mint ezer észak-koreai megsebesült a konfliktusban.

Kérdésre válaszolva közölte, a sérültek között vannak magas rangú tisztviselők is.

Az áldozatok magas számát azzal magyarázta, hogy az észak-koreaiaknak nincs terepismeretük, ahogy a katonai drónokkal is csak ismerkednek még.

Hétfőn a Pentagon szóvivője beszélt arról, hogy vannak észak-koreai halálos áldozatai az ukrajnai háborúnak, de konkrét számokat nem közölt.

Mint ismert, októberben derült ki, hogy Phenjan körülbelül tízezer katonát küld Moszkvának, hogy segítsék az előretörést Ukrajnában. Hogy ez kinek, miért jó, arról itt írtunk részletesebben.

Kapcsolódó
Rákattantak a pornóra az orosz-ukrán háborúba küldött észak-koreai katonák
A nagyrészt húszas éveik elején járó, vagy még fiatalabb fiatal férfiaknak ez az első találkozása a kevésbé szűrt nettel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik