Nagyvilág

Netanjahu először tett vallomást a korrupciós perében

Menahem Kahana / POOL / AFP
Menahem Kahana / POOL / AFP

Megkezdődött a vádlottak meghallgatása Benjámin Netanjahu miniszterelnök négy és fél éve tartó korrupciós perében kedden Izraelben, írja az MTI. Netanjahu ügyvédje beszédében védence felmentését kérte, és egyebek között kijelentette, hogy hamis a vesztegetés vádja.

A kormányfőt azzal vádolják, hogy befolyásolta a Walla nevű hírportál cikkeit: Netanjahu kérésére megváltoztatták a cikkek tartalmát, cserébe a hírportál tulajdonosa – az ügy másik vádlottja, Saul Alovics – gazdasági előnyökhöz jutott.

Meghallgatásának első napján a miniszterelnök kijelentette, nem akarta befolyásolni a médiát, csak az állítása szerinti baloldali médiatúlsúlyt akarta kiegyensúlyozni, írja az MTI.

Majd ügyvédjének kérdéseire visszautasította, tagadta, illetve abszurdnak nevezte az ellene felhozott három vádpontot, miszerint vesztegetést, csalást és hivatali visszaélést követett el.

Netanjahu és vádlott-társai mostantól hetente három napon, hat-hat óra időtartamban ismertetik álláspontjukat, és válaszolnak a védők, az ügyészség és a háromtagú bíróság kérdéseire. A meghallgatások várhatóan hónapokig tartanak majd.

A keddi tárgyaláson megjelent számos politikus és parlamenti képviselő a miniszterelnök „támogatására”, a bíróság épülete előtt pedig két csoport, az egyik a kormányfőt támogató, a másik pedig ellenző tüntetett.

A per kezdetét az ügyvédek kérésére a bíróság többször elhalasztotta, Netanjahu viszont rendre kijelentette, hogy készen áll miniszterelnöki munkájának elvégzésére és azzal párhuzamosan a tárgyalásokon való részvételre

Ajánlott videó

0 seconds of 0 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
00:00
00:00
 
Olvasói sztorik