Nagyvilág

Dél-Koreában a minap még hadiállapotot vezettek volna be, most viszont őrizetbe vették a hadügyminisztert, a főbelügyes meg lemondott

Philip Fong / AFP
Philip Fong / AFP
Százezres tüntetés a szöuli törvényhozás épülete előtt.

Dél-Koreában vasárnapra virradóra őrizetbe vették a szükségállapot bevezetése kapcsán Kim Jonghjun volt védelmi minisztert, I Szangmin belügyminiszter pedig benyújtotta lemondását.

Kim Jonghjun ellen árulás, illetve zendülés gyanúja miatt indult nyomozás. A 65 éves politikus, aki szerdán nyújtotta be lemondását, s csütörtökön már le is váltották, nyíltan támogatta a Jun Szogjol elnök által kedden kihirdetett és még aznap visszavont, ám belpolitikai válságot kiváltó szükségállapotot.

A rendőrség vasárnap átkutatta a volt tárcavezető hivatali rezidenciáját, és bírósági engedélyt kapott telefonbeszélgetései kiértékelésére miután készülékét a hatóságok lefoglalták. A szintén az elnök egyik bizalmasának számító I Szangmin belügyminiszter azt követően nyújtotta be lemondását, hogy a legfőbb ellenzéki párt szombaton hivatali felmentési eljárást kezdeményezett vele szemben, melyről december 10-én terveztek szavazni.

A dél-koreai elnök ellen indított vádemelési indítvány a parlamentben tartott szombati szavazás során elbukott a kormánypárt bojkottja miatt. A nemzethez intézett első televíziós beszédében az elnök bocsánatot kért a szükségállapot bevezetéséért és közölte, hogy a pártja kezébe helyezi a döntést, ami a politikai helyzet stabilizálását és a hivatali idejét illeti.

A szombati szavazás után a kormánypárt vezetője, Han Donghun kijelentette: az eredménytől függetlenül a párt döntése az, hogy az elnöknek le kell mondania.

Szombat este a szöuli törvényhozás épülete előtt becslések szerint mintegy 100 ezren tüntettek az államfő távozását követelve. Az ellenzék az alkotmány megsértésével vádolja Jun Szogjolt.

Az előzményekről alábbi cikkünkben számoltunk be:

Kapcsolódó
Nem sikerült megbuktatni a dél-koreai elnököt
Jun Szogjol pár nappal ezelőtt hirdetett hadiállapotot az ellenzék állítólagos tevékenysége miatt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik