Azért jöttem a Szentatyához, mert a béke esélyét most kell megragadnunk!
– írta Orbán Viktor a Facebookon, a tárgyalásról készült képhez azt a megjegyzést fűzve, hogy „a békemisszió folytatódik”.
Ferenc pápa magánkihallgatáson fogadta a magyar kormányfőt a Vatikánban szerda reggel. A téma az ukrajnai háború volt, a humanitárius helyzetre és a térség békéjének előmozdítására tett erőfeszítésekre összpontosítva – olvasható a Vatikán közleményében.
A miniszterelnök az elmúlt négy év mindegyikében találkozott a katolikus egyház vezetőjével. A pápa 2021-ben a Magyarországon tartott Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra érkezett. A miniszterelnököt 2022-ben a mostanihoz hasonló magánkihallgatáson fogadta az egyházfő, tavaly áprilisban pedig a háromnapos magyarországi apostoli látogatása során találkoztak.
Orbán visszatérően hangoztatta az orosz–ukrán háború kitörése óta, hogy csak a Vatikán és Magyarország akar valójában békét, emellett rendszeresen beszélt arról is, hogy Donald Trump a béke embere, aki megválasztása esetén meg fogja oldani a háború lezárását.
Múlt héten említettük, hogy Orbán új békemisszióra készülhet a decemberi uniós csúcs előtt, Trump pedig a novemberi választás óta többször is kikérte a magyar kormányfő véleményét a háború rendezésével kapcsolatban.
Novemberben az Independent számolt be arról, hogy meglepő szövetség jöhet létre Trump, Ferenc pápa és Orbán Viktor közreműködésével, hogy kisiklassa Ukrajna támogatását. A lap azután írt erről, hogy a vatikáni magyar nagykövet elmondta: a pápa támogatja, hogy az új amerikai elnök vegye rá területi engedményekre Kijevet.