Nagy és erőteljes hibrid támadási kísérlet érte Szerbiát akkor és azt követően, hogy valaki felrobbantott egy észak-koszovói csatornát – közölte Aleksandar Vucic szerb elnök a szerbiai állampolgárokhoz intézett, televízióban is közvetített beszédében vasárnap Belgrádban. Mint mondta, Belgrád a robbanást követően minden pristinai tájékoztatást figyelt, ám egyikben sem hangzottak el tények.
Péntek késő este eddig ismeretlen elkövetők felrobbantottak egy észak-koszovói csatornát, amely Koszovó két hőerőművét látja el vízzel, ezek az erőművek pedig az ország elektromosenergia-ellátásának mintegy 90 százalékát biztosítják. A csatorna a térség ivóvízellátását is biztosítja.
Albin Kurti koszovói miniszterelnök szerint Szerbia „terrorista” akciójáról van szó, Belgrád azonban ezt határozottan visszautasította, Marko Djuric szerb külügyminiszter még arra is utalt, hogy Pristina állhat a robbantás mögött.
Vasárnap Aleksandar Vucic rámutatott, hogy
emellett pedig biztosították a többi, stratégiailag fontos objektum védelmét.„Belgrádnak és Szerbiának fogalma sem volt arról, ami történt, eszünkbe sem jutott ilyet tenni, senkinek nem kell aggódnia, mert nincs semmijük, nem tudnak semmit bizonyítani, mindenki megnyugodhat” – hangsúlyozta a szerb elnök. Hozzátette: Szerbia komoly államként nem foglalkozott az ilyen vádaskodásokkal. „Nem fogok olyat mondani, hogy közvetlenül Albin Kurti rendelte el a támadást, a nyomozás majd kideríti, de vannak bizonyos gyanúink.
Úgy gondoljuk, hogy rendelkezünk bizonyos információval arról, ki lehetett az elkövető
– húzta alá Aleksandar Vucic, aki azt is elmondta, a szerbiai illetékes intézmények nyomozást folytatnak. A szerb államfő azt is kiemelte, Belgrád készen áll együttműködni a pristinai hatóságokkal.
A koszovói rendőrség viszont – mutatott rá – a nemzetközi joggal ellentétesen Észak-Koszovóban razziázott az „állítólagos gyanúsítottak” felkutatása érdekében. A koszovói rendőrségi akciót a nemzetközi közösség számára rendezett előadásnak nevezte Aleksandar Vucic.
akadályozhatnák Szerbia európai integrációját, a februári önkormányzati választásokra készülve a koszovói hatóságok terrorizmus vádjával szeretnék ellehetetleníteni a szerb indulókat, szeretnék még jobban megtörni a koszovói szerbeket, és Albin Kurti minden alkalommal, amikor csökken a népszerűsége, Szerbiát teszi felelőssé valamiért.
Koszovó 2008-ban egyoldalúan kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, Belgrád azonban ezt azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is saját, déli tartományának tekinti a többségében albánok lakta területet. A két fél között 2013-ban brüsszeli közvetítéssel kezdődött a viszony rendezését célzó párbeszéd, jelentős előrelépés azonban nem történt, annak ellenére, hogy a kapcsolat rendezése mindkét ország európai integrációjának feltétele. A robbanás csak tovább fokozta a feszültséget Szerbia és Koszovó között, különösen azért, mert Észak-Koszovóban jelentős számú szerb kisebbség él, amelynek jogait Belgrád szerint a pristinai vezetés csorbítja, és a brüsszeli megállapodások ellenére nem hajlandó biztosítani számukra az önkormányzatiságot.
Képünkön koszovói rendőrök járőröznek az albános és szerbek által etnikailag megosztott Mitrovica utcáin 2024. november 30-án Koszovó megerősítette a „kritikus” infrastruktúra védelmét több gyanúsítottat is letartóztattak egy csatorna felrobbanás után.