Nagyvilág

Tizenöt egészségügyi dolgozót ölt meg egy izraeli légicsapás Libanonban

Nidal SOLH / AFP
Nidal SOLH / AFP

Egy sürgősségi egészségügyi központra mért légicsapást csütörtökön Libanon északkeleti részén az izraeli hadsereg. A légitámadásban legalább tizenöt egészségügyi dolgozó meghalt – közölték a helyi illetékesek. A világörökségi helyszínéről jól ismert Baalbek városához közeli Dúriszban végrehajtott csapás lerombolta a libanoni polgári védelem egyik kormányzati épületét. Ez az épület a BBC szerint nem áll kapcsolatban a terrorszervezetnek tekintett libanoni Hezbollahhal. A régió kormányzója, Basír Hodr elmondta, hogy a csapás halálos áldozatai között van a város polgári védelmi vezetője is.

Az izraeli hadsereg nem kommentálta a támadást, amelyet a libanoni egészségügyi minisztérium „barbárnak” minősített.

A libanoni egészségügyi minisztérium szerint a Hezbollahhal fennálló konfliktus szeptemberi kiéleződése óta legalább 192 mentős és egészségügyi dolgozó halt meg izraeli légicsapásokban országszerte.

Izrael az utóbbi napokban felerősítette légitámadásait szerte Libanonban, ideértve Bejrút déli külvárosait is, ahol a Hezbollah fővárosi központja van. Utóbbi területet pénteken már a negyedik egymást követő napon érte légicsapás, miután az izraeli hadsereg kiürítési parancsot adott ki.

Mindeközben az Egyesült Államok illetékesei átadták az első hivatalos tűzszüneti javaslatot a libanoni hatóságoknak.

A libanoni kormány szerint bármilyen megállapodásnak az ENSZ 1701-es határozatán kell alapulnia, amely véget vetett a Hezbollah és Izrael közötti 2006-os háborúnak. Ez a határozat tartalmazza a Hezbollah harcosainak és fegyvereinek eltávolítását a kék vonal – vagyis a Libanon és Izrael közötti nem hivatalos határ – és a Litani folyó közötti területekről, amely mintegy 30 km-re van az Izraellel közös határtól.

Izrael azonban arra is jogot formálna a tűzszünet feltételeként, hogy a megállapodás megsértése esetén Libanonon területén is beavatkozzon. Annak semmi jele, hogy a libanoni kormány vagy akár a Hezbollah hajlandó lenne elfogadni egy ilyen feltételt.

Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselő pénteken közölte, hogy az EU határozottan elítéli az egészségügyi dolgozók halálát okozó izraeli légitámadást.

Az egészségügyi dolgozók és az egészségügyi létesítmények elleni támadások súlyosan sértik a nemzetközi humanitárius jogot. Az egészségügyi dolgozók védelme a konfliktusövezetekben nem alku tárgya – közölte a főképviselő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik