Nagyvilág

„Izraelnek joga van ahhoz, hogy megvédje magát” – reagált az amerikai kormány Naszrallah likvidálására

Teljes mértékben támogatom Izrael jogát, hogy megvédje magát és népét az Irán által támogatott terrorista csoportokkal szemben

– írta az X-en Lloyd Austin, az Egyesült Államok védelmi minisztere, miután megerősítést nyert, hogy az izraeli hadsereg pénteki légicsapásában likvidálták Szajjed Haszan Naszrallaht, aki 32 éven át vezette a Hezbollah libanoni síita milíciát. Austin közölte azt is, hogy pénteken két alkalommal is beszélt izraeli kollégájával, Yoav Gallanttal, a fenti szavakat neki is elmondta.

Austin kijelentette, az Egyesült Államoknak eltökélt szándéka most, hogy elejét vegye annak, hogy Irán és a szövetségesei kihasználják a mostani szituációt és kiszélesítsék a közel-keleti konfliktust, és feltett szándékuk, hogy megvédjék a Izrael mellett az amerikai erőket és létesítményeket is a régióban.

Austin mellett megszólalt az amerikai képviselőház több republikánus képviselője is Naszrallah halála után. A Guardian Mike Johnson, Steve Scalise és Elise Stefanik szavait a Guardian tolmácsolta, e eszerint a képviselők felszólították a Biden-Harris kormányt, hogy hagyjon fel a tűzszünetre való kontraproduktív felhívásokkal és az Izrael elleni folyamatos diplomáciai nyomásgyakorlással. Naszrallah halála szerintük nagy lehetőség a Közel-Kelet számára, a mostani helyzetet arra kell felhasználni, hogy megerősítsék Amerika „vasszigorú támogatását Izrael számára, miközben az a létezéshez való jogáért küzd”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik