Nagyvilág

Ki veheti át a Hezbollah vezetését?

ANWAR AMRO / AFP
ANWAR AMRO / AFP

Hasem Szefeiddín, a Hezbollah végrehajtó tanácsának elnöke (kiemelt képünkön), a libanoni síita milícia második embere túlélhette azt a pénteki izraeli légicsapást, amelyben a szervezetet 32 éve vezető Szajjed Haszan Naszrallah életét vesztette Bejrútban, írja a Reuters, amely szerint így ő lehet Naszrallah utódja.

Az utódlásról ugyanakkor egyelőre semmit sem közölt a Hezbollah.

A hírügynökség megjegyzi, Szefeiddín tagja a Dzsihád Tanácsnak, amely a Hezbollah katonai műveleteit irányítja, emellett Naszrallah unokatestvére.

Az amerikai külügyminisztérium 2017-ben terroristának minősítette Szefeiddínt, aki miután Izrael a közelmúltban felrobbantotta a Hezbollah-tagok csipogóit, büntetést, illetve megtorlást helyezett kilátásba a zsidó állammal szemben, és úgy fogalmazott: „új konfrontációra kell készülni az ellenséggel”.

Ali Hamenei ajatollah, Irán legfelsőbb vezetője Naszrallah halálát követően felszólította a muszlimokat, hogy álljanak ki a Hezbollah mellett, és minden eszközzel segítsék azt. Iráni jelentések szerint az iráni Iszlám Forradalmi Gárda műveleti parancsnokhelyettese is meghalt a bejrúti támadásban.

JOSEPH EID / AFP Füst száll Bejrút déli külvárosai fölött az izraeli légicsapásokat követően.

Recep Tayyip Erdogan török elnök is elítélte Izrael libanoni támadásait, amelyeket népirtásnak nevezett. Bejegyzésében ugyanakkor nem nevesítette Naszrallahot, ehelyett azt hangsúlyozta, hogy Törökország a libanoni nép és kormány mellett áll, és részvétét fejezte ki az izraeli légicsapásokban meghaltak hozzátartozóinak.

Az izraeli hadsereg (IDF) szombaton jelentette be, hogy a pénteki Bejrútot ért légicsapás végzett a libanoni Hezbollah vezetőjével. Mint írták, Izrael mindenkit utolér, aki támadja vagy fenyegeti a területét, lakosait.

A 64 éves Haszan  Naszrallah halálát az Irán által támogatott síita milícia – amely legitim parlamenti pártként is működik Libanonban – néhány óra elteltével megerősítette, az Izraellel szembeni harc folytatását, valamint Gáza és Palesztina további támogatását ígérve.

Houssam Shbaro / ANADOLU / via AFP A Hezbollahot éltető gyászolók Haszan Naszrallah képével Bejrútban

Az IDF közlése szerint a Hezbollah milíciájának több parancsnoka is meghalt a légicsapásban, amely egy haditanácskozás közben érte őket főhadiszállásukon, Bejrút Dahíja nevű negyedében.

A múlt héten a Hezbollah-tagok csipogóinak felrobbantásával a háború új szakaszát nyitotta meg Izrael. Az izraeli hadsereg szinte folyamatosan bombázza Dél-Libanont, Bejrút nagyrészt síiták lakta negyedeit és az ország északabbra fekvő vidékeit is. A konfliktusról és az eszkaláció esélyéről pénteken írtunk bővebben.

Kapcsolódó
Izraeli légicsapásban meghalt a Hezbollah vezetője
Haszan Naszrallah 32 éve vezette az Irán által támogatott libanoni síita milíciát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik