A Donald Trump elleni második merénylet elkövetésével gyanúsított férfi a rendőrség által megtalált üzenetben elismerte, hogy valóban a volt elnök, jelenlegi republikánus elnökjelölt megölése volt a szándéka – közölték hétfőn az ügyészek.
Ez egy merényletkísérlet volt Donald Trump ellen, de kudarcot vallottam. Mindent megtettem, amit csak tudtam, minden erőmet beleadtam. Most rajtad múlik, hogy befejezd a munkát, és 150.000 dollárt ajánlok fel annak, aki be tudja fejezni a munkát
– írta a gyanúsított Ryan Wesley Routh egy levélben, amelyet egy meg nem nevezett tanúnak adott át, hónapokkal a letartóztatása előtt. A csomagot megkapó személy a doboz felbontása és az üzenet elolvasása után értesítette a bűnüldöző szerveket.
Az ügyészek szerint a doboz a „világnak” címzett levélen kívül lőszereket, egy fémcsövet, különféle építőanyagokat, szerszámokat, négy telefont és különböző írásokat tartalmazott.
Az FBI-ügynökök a bírósági dokumentum szerint találtak egy könyvet is, amelyet szerintük Routh 2023 februárjában írt, Ukrajna megnyerhetetlen háborúja: A demokrácia végzetes hibája, a Világ elhagyása és a világpolgár – Tajvan, Afganisztán, Észak-Korea, a harmadik világháború és az emberiség vége címmel.