Nagyvilág

A Hezbollah megerősítette egyik vezetőjének halálát

AFP
AFP

A Hezbollah szombaton megerősítette, hogy meghalt Ibrahim Aqil, a szervezet egyik vezetője, akit az Amerikai Egyesült Államok is keresett az 1983-as bejrúti nagykövetség ellen elkövetett robbantással összefüggésben, írja a Guardian.

A parancsnokkal egy izraeli légicsapás végzett pénteken Bejrút déli részén. Rajta kívül a szervezet égisze alatt működő Radwan elitosztag több tagja is életét vesztette. Őket arra képezték ki, hogy határon túli támadásokat hajtsanak végre Izraelben.

A Hezbollah közleményébe úgy fogalmazott, hogy Aqil a dzsihád áldott életét élte.

Régi motoros volt, nagy tapasztalattal, de a Hezbollah műveleteinek nem ő volt az arca. Mindig a szervezet második, vagy harmadik számú embere volt, az elmúlt 5-10 évben emelkedett fel a ranglétrán.

A bombázásban legkevesebb 31 ember életét vesztette a libanoni egészségügyi minisztérium közlése szerint, köztük három gyermek és hét nő is.

A támadást követően az ENSZ aggodalmát fejezte ki, hogy az Izrael és Irán szövetségesei, a Hezbollah és a Hamász közötti újabb erőszakos cselekedetek pusztító regionális következményekkel járhatnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik