Nagyvilág

Már 37 halottja van a csipogós robbantásoknak Libanonban

Houssam Shbaro / Getty Images
Houssam Shbaro / Getty Images

Harminchétre emelkedett a csipogók és walkie-talkie-k elmúlt két napban történt felrobbantása miatt elhunytak száma Libanonban, közölte csütörtökön a közel-keleti ország egészségügyi minisztériuma.

A tárca tájékoztatása szerint a kézi adó-vevő készülékek felrobbanása okozta sebesüléseikbe újabb öt ember halt bele, így a szerdai detonációk halálos áldozatainak száma húszról 25-re, a sebesültek száma 450-ről 608-ra emelkedett.

Kedden délután nagyjából egy időben több ezer személyhívó, illetve csipogó robbant fel szerte Libanonban. A minisztérium legfrissebb jelentése szerint az aznapi robbanások halálos áldozatainak száma nem változott. A detonációkban 12 ember halt meg, mintegy 2323-an megsebesültek, közülük 226 embert pedig még kórházban ápolnak.

Libanon Izraelt tette felelőssé a történtekért. A zsidó állam nem kommentálta a robbanásokat, amelynek célpontjai az Irán által támogatott Hezbollah síita milícia tagjai voltak, írja az MTI. Az Egyesült Államok tagadta, hogy tudott volna a műveletről és óva intett attól, hogy a térségben tovább eszkalálják a konfliktust.

Kapcsolódó
Felrobbant csipogók: több mint 1,5 millió eurót utalhatott át a bolgár fedőcég Magyarországra
A Bulgáriában bejegyzett céget egy norvég állampolgár alapította.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik