Nagyvilág

Felrobbant csipogók: több mint 1,5 millió eurót utalhatott át a bolgár fedőcég Magyarországra

Morteza Nikoubazl / NurPhoto via Getty Images
A robbantások egyik áldozatának fotója Libanon teheráni nagykövetsége előtt.
Morteza Nikoubazl / NurPhoto via Getty Images
A robbantások egyik áldozatának fotója Libanon teheráni nagykövetsége előtt.

A Libanonban felrobbant csipogókkal összefüggésben hozott bolgár vállalkozás a magyarhoz hasonlóan csak egy fedőcégnek tűnik, de jelentős pénz folyt át rajta – ez olvasható ki a helyi sajtó és a hatóságok közléseiből. A Hezbollah tagjait célzó robbanásokban több ezren megsebesültek és 12-en meghaltak, köztük két gyerek.

A bolgár közszolgálati televízió (BNT) információi szerint a Norta Global Ltd. nevű céget egy Rinso Jose nevű norvég állampolgár alapította 2022 áprilisában, a vállalkozás címéhez pedig egy székhelyszolgáltatót adtak meg. A bolgár nemzetbiztonsági hivatal pedig azt közölte, hogy a szóban forgó árukkal, vagyis a csipogókkal kapcsolatban semmilyen vámeljárást nem végeztek Bulgária területén.

A BNT hozzáteszi, hogy a Norta Global sosem volt aktív cég, és hogy az indulása óta egyik évben sem nyújtotta be a kötelező céges beszámolót, és a társadalombiztosítási intézetnél sem jelentett be egyetlen munkavállalót sem, illetve a cégalapítást is egy ügyvéd intézte.

A televízió úgy tudja, hogy az elmúlt két évben előbb 1 millió eurót, majd újabb 600 ezer eurót (összesen több mint 630 millió forintnyi összeget) utalt át a Norta Global magyar bankszámlákra. Ahogy arról beszámoltunk, a felrobbant csipogókkal kapcsolatban előbb egy magyar cég, a BAC Consulting került a középpontba, amellyel kapcsolatban a New York Times azt írta, hogy egy, az izraeli titkosszolgálat által alapított fedőcég.

A BNT megjegyzi, hogy nem találtak arra utaló jelet, hogy a Norta Global kereskedelmi kapcsolatban állt volna bármilyen más bolgár céggel, és arra sem, hogy a cég az országon belül bonyolított volna banki tranzakciót. Hozzátették, hogy a bolgár nemzetbiztonsági hivatal a helyi adóhatósággal és belügyminisztériummal közösen vizsgálja az ügyet.

A New York Times szerint a magyar cég csupán része volt egy nagyobb céghálózatnak, amelyet az izraeli titkosszolgálatok kifejezetten azért alapítottak, hogy rábírják a libanoni iszlamista Hezbollahot, hogy tőlük vásároljanak kommunikációs eszközöket, így valószínűleg a Norta Global is csak ennek a céghálózatnak az egyik eleme.

Kapcsolódó
20-an meghaltak, 450-en megsebesültek a második libanoni robbantássorozatban
Legalább 20 ember meghalt és több mint 450-en megsebesültek a vezeték nélküli kommunikációs eszközök robbanásainak második hullámában Libanonban &#

Ajánlott videó

Olvasói sztorik