Nagyvilág

Izrael megkezdte a háború új szakaszát, amely fókuszában a Hezbollah elleni északi front áll

BRITTA PEDERSEN / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP
Joáv Gallant.
BRITTA PEDERSEN / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP
Joáv Gallant.

Joáv Gallant, Izrael védelmi minisztere kijelentette, hogy

megkezdődött a háború „új szakasza”, amelynek középpontjában a libanoni Hezbollah harcosok elleni északi front áll.

Gallant szerdán izraeli katonák előtt tette meg bejelentését, de nem említette a kedden és szerdán Libanonban felrobbantott több ezer kis kommunikációs eszközt. Dicsérte az izraeli hadsereg és a biztonsági szervek munkáját, megjegyezve, hogy az „eredmények nagyon lenyűgözőek”.

„A súlypont észak felé mozog. Erőket, erőforrásokat és energiát irányítunk észak felé” – mondta Gallant a Times of Israel szerint.

Úgy vélem, hogy a háború új szakaszának kezdetén vagyunk, és alkalmazkodnunk kell. Idővel következetességre lesz szükségünk, ez a háború nagy bátorságot, elszántságot és kitartást igényel

– fogalmazott a védelmi izraeli miniszter.

Az IDF vezérkari főnöke, Herzi Halevi altábornagy pedig az izraeli Északi Parancsnokságon tett látogatása során figyelmeztetett arra, hogy Izraelnek „sokkal több olyan képessége van”, amelyet még nem használtak fel északon a Hezbollah elleni harcban.

„Nagyon eltökéltek vagyunk abban, hogy megteremtsük azokat a biztonsági feltételeket, amelyek révén a lakosok [északon] visszatérhetnek otthonaikba, a városokba, magas szintű biztonságban, és készek vagyunk mindent megtenni, ami ehhez szükséges (…)

Sok olyan képességünk van, amelyet még nem aktiváltunk… láttunk néhányat ezek közül. Úgy tűnik, hogy jól felkészültünk, és ezeket a terveket készítjük elő a továbbiakban

– mondta Halevi.

Az izraeli hadsereg vezérkari főnöke arról is beszélt, hogy  „a szabály az, hogy minden alkalommal, amikor elérünk egy bizonyos szakaszba, már felkészültünk arra, hogy erőteljesen haladjunk előre a következő két lépéssel. Minden egyes szakaszban a Hezbollahnak magas árat kell fizetnie”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik