Nagyvilág

Ezt lehet tudni a winderi iskolai lövöldözőről, aki már tavaly óta a hatóságok látókörében volt

Már korábban a rendőrség látókörében volt a Georgia állambeli iskolai lövöldözés tizenéves elkövetője – írja az MTI az FBI csütörtökön köttétett jelentése nyomán.

A Winder város középiskolájában, az Apalachee High Schoolban az intézmény egyik diákja, a 14 éves Colt Gray szerdán a délelőtti órákban nyitott tüzet az épület folyosóján. A lövöldözésben két 14 éves diák, Mason Schermerhorn és Christian Angulo, valamint két matematikatanár, a 39 éves Richard Aspinwall és az 53 éves Christina Irimie vesztette életét. Több mint tíz ember megsérült, köztük többen súlyosan.

Az FBI csütörtökön közölte, hogy 2023 májusában már meghallgatták Colt Grayt és apját, miután egy névtelen bejelentésben hívták fel a hatóság figyelmét a fiatalra egy interneten megjelent, iskolai lövöldözéssel fenyegető bejegyzéssel összefüggésben. Az akkori meghallgatás arra is kitért, hogy tartanak-e fegyvert otthonukban, amivel kapcsolatban az apa igennel válaszolt, de biztosította a nyomozókat arról, hogy a fegyverhez a gyermeke nem tud hozzáférni.

A vizsgálatot vezető Georgiai Nyomozó Iroda „összetettnek” nevezte a nyomozást és a közvélemény türelmét kérte ahhoz, hogy megfelelő büntetőeljárást tudjanak kezdeményezni a nyomozás eredményeként, ami igazságot szolgáltat az áldozatok hozzátartozóinak. A történtek után Joe Biden ameirkai elnök megismételte többször hangoztatott követelését a fegyverbirtoklás szabályainak szigorítására, másnap pedig azon szülők felelősségre vonását sürgette, akik könnyen hozzáférhetővé teszik lőfegyverüket gyermekük számára. Brian Kemp, Georgia állam kormányzója a hatóságok gyors beavatkozását méltatta, hangsúlyozva, hogy saját biztonságukat kockáztatva siettek a veszélyben lévők segítségére.

Közben a Georgiai Nyomozó Iroda bejelentette, hogy letartóztatták az elkövető apját is. Az 54 éves Colin Grayt kétrendbeli szándékos emberöléssel, négyrendbeli gondatlanságból elkövetett emberöléssel és nyolcrendbeli gyermekbántalmazással gyanúsítják. Hozzátették, hogy a támadó apját már szerdán őrizetbe vették, de a nyomozás érdekében ezt csak később jelentették be. Fiát a fiatalkorúak büntetőintézetébe szállították, első bírósági meghallgatását pénteken tartják.

Kapcsolódó
14 éves fiú lövöldözött egy amerikai iskolában, négyen meghaltak
A CNN úgy tudja, hogy az elkövető egy 14 éves fiú volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik