Élő Nagyvilág

Drónokkal, ballisztikus rakétákkal támadták az oroszok Kijevet és más ukrán területeket

AFP
AFP

Ukrajnában átnevezik a váltópénzt annak oroszos hangzása miatt

Átnevezik Ukrajnában a kopijka váltópénzt, melyet a jövőben sahnak fognak hívni – közölte hétfőn az ukrán központi bank.

Az ukrán pénzforgalom történetét tanulmányozva arra a következtetésre jutottunk, hogy a kopijka elnevezés a moszkvai megszállás egyik szimbóluma

hangoztatta Andrij Pisnij, az ukrán központi bank elnöke. Oroszországban kopejkának nevezik a váltópénzt.

A megfelelő jogszabály-változtatásokat az ukrán központi bank közlése szerint már kidolgozta. A forgalomban lévő érmék kicserélését egyelőre nem tervezik, azok párhuzamosan forgalomban maradnának az újakkal.

A 2014-es majdani forradalom után Ukrajna törvényt fogadott el a szovjet időszakhoz kötődő emlékművek eltávolításáról és a földrajzi nevek megváltoztatásáról. A hatóságok különösen aktívan harcolnak minden olyan emlék ellen, amely Oroszországgal és a Szovjetunióval kapcsolatos. Országszerte műemlékeket romboltak le, orosz írók, művészek, tudósok és utazók nevét viselő utcák nevét változtatták meg.

(MTI)

Putyin megérkezett Mongóliába, ahol akár őrizetbe is vehetik

Megérkezett Mongóliába Vlagyimir Putyin orosz elnök – ez derül ki legalábbis a Kreml közleményéből, amelyet a Reuters szemlézett. Mongólia azért lett fontos Putyinnak az utóbbi időben, mert az Oroszországot Kínával összekötő új, tervezett gázvezeték itt haladna át. Ennek építésről Oroszország évek óta tárgyal, amit csak az olyan részletkérdések lassítanak, mint például a gáz árazása. A gázvezeték a tervek szerint évente 50 milliárd köbméter földgázt szállítana Mongólián keresztül Kínába.

A Szibéria ereje néven futó projekt része annak az orosz stratégiának, melynek segítségével az orosz-ukrán háború miatt kiesett európai eladások nagy részét pótolnák. A projekt a már meglévő, azonos nevű vezeték tervezett utódja. Előbbi már most is szállít orosz gázt Kínába; tervezett kapacitása 2025-ben éri el az évi 38 milliárd köbmétert.

Putyin elnök – aki kedden várhatóan tárgyalásokat folytat a mongol elnökkel – a látogatása előestéjén kijelentette, hogy az előkészítő munkálatok, ideértve a megvalósíthatósági és mérnöki tanulmányokat is, a tervek szerint haladnak.

Ukrajna a múlt héten arra szólította fel Mongóliát, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) által tavaly kiadott elfogatóparancs alapján vegye őrizetbe az orosz elnököt a diplomácia látogatás során. Az elfogatóparancs kötelezi a bíróság 124 tagállama között elvileg Mongóliát is arra, hogy Putyint a bírósági eljárás megkezdése céljából őrizetbe vegye és Hágába szállítsa abban az esetben, ha beteszi a lábát az ország területére.

Arra a kérdésre, hogy folytak-e megbeszélések a mongol hatóságokkal az ICC elfogatóparancsával kapcsolatban, Dmitrij Peszkov szóvivő a múlt héten úgy válaszolt, hogy „a látogatás minden szempontját alaposan megvitatták”.

Ruházati korrupció miatt vettek őrizetbe egy orosz vezérőrnagyot

Őrizetbe vették a leningrádi katonai körzet egyik parancsnokhelyettesét, miután 20 millió rubel, azaz nagyjából 80 millió forint kenőpénz elfogadásával gyanúsítják – közölték hétfőn az orosz hatóságok.

Valerij Muminjanov, vezérőrnagy a nyomozók szerint több vállalatnak segített ruházat beszerzésével kapcsolatos szerződést elnyerni, pénzért cserébe – áll a bizottság közleményében.

A Guardian megemlíti, hogy számos magas rangú tisztviselővel szemben indult bűnügyi nyomozás azóta, hogy az orosz védelmi minisztérium éléről távozott Szergej Sojgu, helyére pedig Andrej Belusov került.

Putyin szerint az orosz hadsereg jelentősen előretört a Donyec-medencében

Jelentős előretörést ért el a Donyec-medencében az orosz hadsereg, dacára a Kurszk megye elleni, ukrán támadásnak – jelentette ki Vlagyimir Putyin, orosz elnök, hétfőn, egy (a tanévnyitó alkalmából az Oroszországi Föderációhoz tartozó Tuva Köztársaság fővárosában, Kizilben, iskolásokkal megtartott) találkozón.

Az államfő szerint az ukrán, fegyveres erők azért intéztek támadást az orosz Kurszk megye ellen, hogy megállítsák az orosz fegyveres erők offenzíváját a Donyec-medencében. Azt hangoztatta, hogy az ukrán hadvezetés terve kudarcot vallott, mert az orosz hadsereg, Kijev kívánságával szemben, fokozta az előrenyomulás ütemét.

Régóta nem volt ilyen üteme a támadásunknak a Donyec-medencében: az orosz, fegyveres erők már nem 200-300 méterenként, hanem négyzetkilométerenként vonnak az ellenőrzésük alá területeket

– mondta Putyin.

Elmondta, hogy ha Ukrajna „nem szavakban, hanem tettekben kívánja a béketárgyalásokat és a kérdések békés úton történő megoldását”, akkor Moszkva készen áll erre, mert az orosz hatóságok ezt „soha nem utasították el”.

De, természetesen, le kell számolni ezekkel a banditákkal, akik behatoltak az Oroszországi Föderáció területére, nevezetesen Kurszk megyébe, és az arra irányuló kísérleteikkel, hogy a határvidék egészének helyzetét destabilizálják

– mondta.

Hangot adott véleményének, miszerint a jelenlegi ukrán vezetés nem érdekelt a harci cselekmények beszüntetésében, mert nem áll készen az elnökválasztás megtartására.

Ha a harci cselekmények megszűnnek, az ukrán hatóságoknak fel kell oldaniuk a hadiállapotot és a hadiállapot feloldása után azonnal elnökválasztást kell tartaniuk. A jelenlegi hatóságok erre nyilvánvalóan nem állnak készen, kevés esélyük van arra, hogy újraválasszák őket. Ezért nem érdekeltek a harci cselekmények beszüntetésében, ezért rendezték ezt a provokációt Kurszk megyében, és előtte megpróbáltak ugyanilyen provokációt végrehajtani Belgorod megyében

– fogalmazott Putyin.

(MTI)

Drónokkal, ballisztikus rakétákkal támadták az oroszok Kijevet és más ukrán területeket

Átfogó légitámadást indított, drónokkal, ballisztikus rakétákkal és manőverező robotrepülőgépekkel, hétfőre virradóra, az orosz hadsereg, Kijev és más ukrán területek ellen; az ukrán fővárosban legalább két ember megsebesült, károk keletkeztek az infrastruktúrában és épületekben – közölték ukrán önkormányzati és katonai szervek.

A kijevi katonai közigazgatás jelentése szerint két órán keresztül volt érvényben légiriadó, ezalatt az ukrán légvédelem több mint tíz cirkálórakétát és csaknem tíz ballisztikus rakétát semmisített meg. Vitalij Klicsko, kijevi polgármester a Telegramon közölte, hogy a főváros elleni légicsapásokban, illetve a megsemmisített rakéták lehulló maradványainak becsapódása miatt megrongálódott egy vízmű kazánháza, valamint egy óvóhelyként is működő metróállomás bejárata, Szvjatosinszkij kerületben, ahol legalább ketten megsebesültek, de a mentőket más városrészekben is riasztották. A belvárosi Sevcsenkivszkij kerületben autók gyulladtak ki, és megrongálódott egy épület – tette hozzá a polgármester. A NATO-tag Lengyelország riadókészültségbe helyezte légierejének és szövetségeseinek az országban állomásozó vadászrepülőgépeit, hogy légterét biztonságban tartsa a támadások alatt. A támadás pontosan egy héttel azután történt, hogy Oroszország, több hullámban, legalább 200 rakétát és drónt indított, amelyek az energetikai létesítményeket vették célba több ukrán régióban. Az akkori légicsapásokban legalább heten meghaltak.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik