Nagyvilág

90 méteres szuperjacht gázolt át egy 31 méteres luxushajón a török vizeken

Balesetet okozott az Ice nevű, többszörösen díjazott szuperjacht. A 90 méteres hajó a törökországi Yalıkavak mellett torpedózott meg egy nyílt vízen horgonyzó kisebb luxusjachtot.

Az ütközésről készült felvételeken látszik, hogy az Ice olyan lendülettel ment neki az A.Mey oldalának, hogy teljesen megfordította kikötött hajót – írta a Boatinternational hajózási oldal.

A baleset pillanatait mutató felvételek azóta fel is kerültek a nagyobb videómegosztókra.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Kevin Koenig (@theyachtfella) által megosztott bejegyzés

A szaklap szerint a hajókon bekövetkezett sérülések mértéke nem ismert, de a képekből egyértelmű, hogy a kisebb, 31 méteres A.Mey hátsó részében súlyos károk keletkezhettek.

Az Ice szuperjachtot a német Lurssen hajógyár építette 2005-ben Tim Heywood terve alapján. Hét lakosztályt alakítottak ki rajta, és 27 fős legénységgel üzemel. A 2006-os World Superyacht Awards-on megnyerte az év motoros jachtja díjat. A lap szerint legutóbb 2023-ban jegyezték eladásra, és az utolsó ismert, 100 millió eurós vételi árával akkoriban a világ legdrágább jachtjai között tartották számon.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik