A következő élő közvetítés része Izrael megelőző csapást mért Libanonra, amely válaszul rakétaesőt zúdított Észak-Izraelre

A Hezbollah vezetője szerint direkt nem civil területekre lőttek

Jalaa MAREY / AFP
Jalaa MAREY / AFP

Beszédet tartott a Hezbollah vezetője, Haszán Naszrallah, amelyben elmondta, hogy a csoport válasza több okból is késik, többek között a tömeges izraeli és amerikai katonai mozgósítás miatt.

A csoport úgy döntött, hogy nem civil területek célba vételével válaszol a legfőbb parancsnoka meggyilkolására – mondta Naszrallah, aki szerint a csoport úgy döntött, hogy nem veszi célba az izraeli infrastruktúrát.

Hozzátette, hogy a Hezbollah Tel-Avivhoz közeli katonai helyszíneket akart célba venni, és úgy döntöttek, hogy egy katonai hírszerző bázist vesznek célba, ahol egy izraeli megfigyelőegység működik.

Fel fogjuk mérni a mai hadművelet hatását. Ha úgy látjuk, hogy az eredmények nem elégségesek, akkor újabb alkalommal válaszolunk majd

– mondta Naszrallah.

(Guardian)

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik