Nagyvilág

Lerohanta a rendőrség Andrew Tate bukaresti házát

Daniel MIHAILESCU / AFP
Andrew Tate és Tristan öccse nyilatkoznak a nemzetközi sajtónak bírósági meghallgatásuk után, 2024. március 12-én.
Daniel MIHAILESCU / AFP
Andrew Tate és Tristan öccse nyilatkoznak a nemzetközi sajtónak bírósági meghallgatásuk után, 2024. március 12-én.

Álarcos rendőrök tartottak razziát Andrew Tate bukaresti otthonában szerda reggel – írta meg az AP. Mint ismert, a netes influenszer ellen emberkereskedelem, nemi erőszak és nők szexuális kizsákmányolása céljából létrehozott bűnbanda működtetése miatt folyik eljárás, Tate a bírósági tárgyalásra várakozik.

A romániai szervezett bűnözés elleni ügynökség, a DIICOT közölte, hogy négy bukaresti és a közeli Ilfov megyében található lakást kutattak át emberkereskedelem, kiskorú személyek rovására folytatott emberkereskedelem, kiskorúval folytatott szexuális közösülés, tanúvallomások befolyásolása, valamint pénzmosás gyanúja miatt. Az ügynökség hozzátette, hogy később meghallgatásokat is tartanak.

Az influenszer szóvivője, Mateea Petrescu a razziákra reagálva azt mondta, hogy „bár a házkutatási parancsban szereplő vádak egyelőre nem teljesen világosak, az emberkereskedelem és pénzmosás gyanúja is szerepel bennük”. A szóvivő a kiskorúakra vonatkozó vádakkal kapcsolatban nem nyilatkozott.

A hírügynökség szerint a férfi Bukarest szélén található nagy méretű ingatlanát több tucat rendőr és igazságügyi szakértő vizsgálta át.

„A vizsgált személyek a büntetőeljárás teljes időtartama alatt élvezik a büntetőeljárási törvény által biztosított eljárási jogokat és garanciákat, valamint az ártatlanság vélelmét” – szögezte le közleményében a szervezett bűnözés elleni ügynökség.

A 37 éves Andrew Tate-et és öccsét, a 36 éves Tristant még 2022-ben tartóztatták le Bukarest közelében két román nővel együtt. Az ügyészség tavaly hivatalosan vádat emelt mind a négy ember ellen, de ők tagadták a vádakat. Áprilisban a bukaresti bíróság úgy határozott, hogy a vádirat mind a négy személy vonatkozásában megfelel a jogi kritériumoknak, és megkezdődhet a tárgyalás, konkrét időpontot azonban egyelőre nem tűztek ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik