A következő élő közvetítés része Izraeli légicsapások Dél-Libanonban

Biden optimista a gázai béke kapcsán

Ramiz Dallah / ANADOLU / AFP
Ramiz Dallah / ANADOLU / AFP

Joe Biden amerikai elnök optimista a gázai tűzszüneti megállapodás megkötését illetően. A BBC beszámolója szerint a politikus a legutóbbi tárgyalási fordulót követően azt mondta, hogy

közelebb vagyunk a megállapodáshoz, mint valaha.

Jelezte azt is, hogy külügyminiszterét Izraelbe küldi, hogy folytassa az „intenzív erőfeszítéseket a megállapodás megkötésére”.

Az amerikai elnök azt követően szólalt meg, hogy az USA, Katar és Egyiptom közös nyilatkozatot adott ki, hogy a tűzszünetre és a túszok szabadon engedésére vonatkozó javaslatot nyújtottak be.

Iszmail Hanijének, a Hamász politikai szárnya vezetőjének teheráni meggyilkolása kapcsán nőtt a feszülstség Irán és Izrael között. Ennek kapcsán Biden közölte, hogy „a térségben senki sem tegyen lépéseket ennek a folyamatnak az aláásására”.

Az izraeli hadsereg Gázában a Hamász elleni katonai akciót indított, miután október 7-én a palesztin szervezet példátlan támadást intézett Dél-Izrael ellen, amelynek során mintegy 1200 embert öltek meg, 251-et pedig túszul ejtettek.

SAMUEL CORUM / AFP
Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik