Nagyvilág

24/7: Az Edinburgh-Budapest tengely, Csintalan huncut élete és az ukránok Kurszkban

Ez heti hírlevelünk, a 24/7 beköszönője.

Néhány hétig egy másik országból írom ezt a hírlevelet, ami nem jelenti azt, hogy a lentebbi válogatásból kihagynám a heti honi fordulatokat, de azt igen, hogy jobban kinyílik a szemem más országok dolgaira, például arra, amelyikben történetesen vagyok. Az Egyesült Királyságban amilyen nagyot nyert a választáson a Munkáspárt, annyira nehéz helyzetben lesznek, ha befejezték az ünneplést és munkához látnak: a Guardiant nem lehet úgy kinyitni, hogy ne követelne benne valami markánsan baloldali intézkedést egy publicista, aktivista vagy közszereplő.

A konzervatívok egy NER-nyi időt, 14 évet voltak kormányon, amit az a fajta parttalan improvizálás jellemzett, ami, khm, máshonnan is ismerős lehet, és

amelynek eredményeként kiimprovizálták magukat az Európai Unióból.

Szóval az érthető, ha az eddigi ellenzékiekből most felbugyog a vágy, hogy induljon meg a világjobbítás — például hogy magyarázzák el a brit népnek, hogy a bevándorlás jó, és nem a lengyelek (magyarok) meg karibiak miatt megy a többségnek rosszabbul, hanem mert a felső 1 százaléknál van a pénz. Le lehet ezt egyszerűsíteni egy óriásplakátra (bár vannak országok, ahol nem azokon keresztül kormányoznak), de azért arra kíváncsi leszek, ha valamiért pont ezt a könnyű és hálás témát kapják fel. Valamibe persze nekik is bele kell majd bukni.

És: most zajlik az Edinburgh Fringe fesztivál, a skót fővárost augusztusra beterítő kulturális eseménysorozat alternatív lába, amit ugyancsak a Guardian szerint idén a kicsit fenyegetően hangzó szatirikus musicalek uralnak, de közben ezek helyett mégis minden nap klasszikus standupokról írnak kritikákat. Ötös skálán még semmi sem volt hármasnál rosszabb vagy négynél jobb, de a témák alapján mindegyik darabra lenne egy órám, úgyhogy megnéztem, nem ugrok-e át északra hétvégére, de belföldi repülő-, illetve vonatjegyek mellett ilyen magas összegeket még nem láttam.

Így hát nálunk, a 24.hu-n nem lesz kritika az egyik véletlenszerűen elkapott darabról, amit aztán a világon senki sem tud megnézni – merthogy a Fringe-ből semmit nem tesznek online elérhetővé, pedig tűvé tettem az internetet kivont bankkártyával a kezemben. A Magyar Péter — nem múlhat el hírlevél nélküle — alvezéreként és koreográfusaként színre lépett rendező, Radnai Márk dohogott amiatt egy interjúban a Válasz Online-on, hogy a színházak a covid alatt rápörögtek az ő színházi közvetítős startupjára, aztán amint újra ténylegesen be lehetett ülni a zsöllyékbe, elengedték. Az utókor, illetve Radnai Márk és minden szülő, aki este hétkor gyermeket fürdet, együtt sajnálkozhat, és

ezek szerint ez nem országspecifikus rövidlátás a színházaktól.

Ahogy a mi címlapunkon, úgy az ittenieken is helyet cserélt a két hozzánk minden értelemben közelebbi világlobogás. Gáza még a tanácstalanul vicsorgó Iránnal együtt is háttérbe szorult, amióta az ukrán hadsereg jelentős sztorifordulattal elfoglalt két tucat orosz falut és kisvárost. Nyilván azért csinálják, hogy hibára kényszerítsék a katonáit tologatni kénytelen agresszort, és elcserélhető foglyokat, továbbá tárgyalási alapot gyűjtsenek, nem pedig Moszkva alá vonulnak – itt részletesen elbeszéljük.

De azért abban jelentős stílusérzék és szellem van, hogy a megtámadott ország nem csak védekezik a megadás helyett, hanem még húz is egy ilyet, amiből kiderül, hogy a cár lehet, hogy régóta nagyon ideges, de minimum a feneke meztelen. Ha a brit lapok így örvendeznek, képzeljük el, mennyit dob ez egy fél éve ugyanabban a lövészárokban gubbasztó ukrán katona morálján.

És ha csak egyet linkelhetnék a hétre, az Nagy József maratoni Csintalan Sándor interjúja: nem az a klasszikus strandos olvasmány, de benne van egy élet meg egy rendszerváltás.

Így kezdődik ma reggel kiküldött heti hírlevelünk, a 24/7, amelyben ezután még számos elmélyülős és szórakoztató olvasmányt, videót és podcastot ajánlunk hétvégére válogatva, és összegyűjtjük a hét sorozat- és filmkritikáit is a hátradőlős kikapcsolódáshoz. Itt iratkozhatsz fel, ha jövő héten már te is kéred!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik