Nagyvilág

Svédországban megjelent a majomhimlő súlyosabb variánsa

Az ország első majomhimlős megfertőződését jelentették be csütörtökön Svédországban, és ez az Mpox-Klade I vírusváltozat első Afrikán kívüli diagnosztizálása.

A délután folyamán megerősítést kaptunk arról, hogy Svédországban van egy esetünk az mpox súlyosabb variánsából, az úgynevezett Mpox-Klade I-ből

mondta Jakob Forssmed szociális ügyi miniszter sajtótájékoztatóján.

„Ez az Mpox-Klade I első olyan előfordulása, amelyet Afrikán kívül jegyeztek föl. Az illető egy olyan afrikai régióban fertőződött meg, ahol ez a változat súlyos járványkitörést okozott” – közölte Olivia Wigzell, a svéd közegészségügyi hivatal vezetője.

Hozzátette, hogy a svéd lakosság nincs veszélyben az egy eset miatt.

Szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nemzetközi horderejű egészségügyi veszélyhelyzetet rendelt el a majomhimlő Afrikában terjedő új variánsa miatt. A WHO főképpen egy olyan vírusvariáns miatt aggódik, amelyet 2023 végén mutattak ki a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén. Az Mpox-Klade I változat Ib jelű alvariánsáról van szó. Bár részletekbe menő tanulmányok még nem készültek, szakemberek abból indulnak ki, hogy fertőzőbb és súlyosabb megbetegedést idézhet elő az eddig ismert variánsoknál.

Az Mpox-Klade I változat az utóbbi hetekben a KDK mellett Ugandában, Ruandában, Burundiban és Kenyában is megjelent. „Világos, hogy létfontosságú az összehangolt nemzetközi fellépés a járványkitörés megfékezése és emberéletek megmentése érdekében” – húzta alá Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója.

A Kongói Demokratikus Köztársaság csütörtökön közölte, hogy az év eleje óta a vírus már legkevesebb 548 ember halálát okozta az országban.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik