A következő élő közvetítés része A Hamász nem vesz részt a következő tűzszüneti tárgyaláson

A Fehér Ház képviselője ígéretesnek nevezte a dohai tűzszüneti egyeztetés első napját

Eyad BABA / AFP
Eyad BABA / AFP

Ígéretes kezdetnek nevezte az Izrael és a palesztin fegyveresek közötti gázai tűzszünet megteremtését célzó, Dohában zajló tárgyalásokat a Fehér Ház nemzetbiztonsági kommunikációs tanácsadója csütörtökön.

John Kirby egy sajtóbeszélgetésen elmondta, hogy a csütörtökön kezdett, közvetítők útján zajló egyeztetés kezdetén sikerült közelíteni az álláspontokat, és a tárgyalás pénteken folytatódik, hogy a tűzszünet részleteit kidolgozzák.

A Fehér Ház illetékese beszámolt arról, hogy a helyszínen van Robert Burns, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója is, aki részt vesz a tárgyalásokban.

Elmondta, hogy Izrael és a palesztin Hamász képviselői a tűzszüneti terv általános kereteit már elfogadták, és most a végrehajtás egyes részleteiről zajlik az alkufolyamat, aminek része – a megfogalmazása szerint – bizonyos „erőfitogtatás is”.

A tárgyalások lebonyolításáról John Kirby elmondta, hogy a Hamász tárgyalói közvetlenül nem ülnek ott az asztalnál, hanem az alkupontokat Katar és Egyiptom képviselői tárják a Hamász vezetőiből álló, szintén Dohában tartózkodó palesztin delegáció tagjai elé, akik ezt tovább közvetítik Jahja esz-Szinvár, a Hamász új politikai vezetője felé.

A Hamász korábbi politikai vezetője, Iszmáil Haníje július 31-én Teheránban, feltehetően izraeli rakétatámadásban vesztette életét. Helyére lépett az a Szinvár, akit a 2023. október 7-i, Izrael elleni rajtaütés értelmi szerzőjének tartanak.

A Fehér Ház sajtóbeszélgetésén a nemzetbiztonsági kommunikációs tanácsadó kifejtette, hogy amerikai meglátás szerint Izrael ugyan nem semmisítette meg a Hamász katonai képességeit, de a gázai hadművelet katonai célját jórészt elérte, mert meggyengült a palesztin fegyveres szervezet, amelyre az izraeli hadsereg óriási nyomást helyezett. Az illetékes ugyanakkor hozzátette, hogy a Hamásznak változatlanul vannak fegyver- és lőszerraktárai, rendelkezésére állnak földalatti alagutak is, valamint a Hamász működése mögötti ideológia – Izrael létezéshez való jogának tagadása – szintén megmaradt.

Irán szándékait illetően a nemzetbiztonsági illetékes elmondta, változatlan a várakozás, hogy Izrael ellen megtorló támadást intéznek, ugyanakkor kifejtette, hogy az amerikai meglátás szerint az Irán által támogatott libanoni Hezbollah, valamint a jemeni húszik is tűzszünetet akarnak a Gázai övezetben.

Az ukrán hadsereg orosz területen végrehajtott támadásáról John Kirby azt mondta, hogy az amerikai hírszerzési értesülések is bizonyos orosz egységek átcsoportosításáról szólnak Ukrajnán belüli és Ukrajna körüli területekről a kurszki térségbe, de rámutatott, hogy ezek az első jelentések a további orosz szándékokat nem mutatják meg.

(MTI)

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik