Élő Nagyvilág

A Kreml nem tud róla, hogy Oroszország részvételével készülnének a következő békecsúcsra

Anatolii STEPANOV / AFP
Anatolii STEPANOV / AFP

Peszkov: Oroszország nyitott a béketárgyalásokra

Jelenleg nincs előkészítés alatt semmilyen békecsúcs Oroszország részvételével

– állította Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a Komszomolszkaja Pravda rádiónak adott interjújában pénteken.

Peszkov elmondta azt is, hogy Oroszország az ukrajnai háború befejezése érdekében nyitott a béketárgyalásokra, de nem bízik az ukrán vezetésben. A szóvivő szerint a béketárgyalásokra tett felhívások mögött nincsenek konkrétumok.

Csütörtökön Volodimir Zelenszkij ukrán elnök elmondta, hogy az egész világ, beleértve Ukrajnát is, azt szeretné, ha Oroszország részt venne a következő, novemberi békecsúcson.

A világ többsége most azt mondja, hogy Oroszországnak képviseltetnie kell magát a második csúcstalálkozón, különben nem érünk el lényegi eredményeket. Mivel az egész világ azt akarja, hogy ott legyenek az asztalnál, mi nem tiltakozunk ellene

– mondta.

Június közepén Ukrajna mintegy száz ország részvételével békecsúcsot szervezett Svájcban, főként szövetséges országokkal, de erről Oroszországot kizárták, a moszkvai vezetéshez közel álló Kína pedig nem akart részt venni a találkozón. Ukrajna vállalta, hogy novemberig kidolgoz egy tervet, amely egy jövőbeli csúcstalálkozó alapjául szolgálhat, és amelyre a Kreml is meghívást kap. Vlagyimir Putyin orosz elnök azonban a tárgyalások feltételéül szabta, hogy Kijev elhagyja az orosz hadsereg által megszállt területeket, és lemondjon a NATO-csatlakozásról. Ezek a követeléseket az ukránok és a Nyugat elfogadhatatlannak tartották. Ukrajna ragaszkodik területi integritásának tiszteletben tartásához, míg Moszkva magának követeli a 2022 óta annektált négy régiót a 2014-ben annektált Krím-félszigeten felül.

(The Kyiv Independent)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik