Élő Nagyvilág

Joe Biden: Nem segíti a tűzszüneti tárgyalásokat a Hamász-vezér megölése

Jim WATSON / AFP
Jim WATSON / AFP

Több ezren kísérik végső nyughelyére Katarban a meggyilkolt Hamász-vezért

A dohai Muhammad Bin Abdul Wahhab mecsetben befejeződött a péntek déli ima, és kezdetét vette a héten meggyilkolt Iszmail Haníje temetési imája, ami után az imán részt vevő több ezer ember kíséretében a Hamász-vezér holttestét a Dohától északra fekvő Lusail királyi temetőbe viszik.

Az al-Dzsazíra helyszíni tudósítója azt írja, a temetés fokozott biztonsági intézkedések mellett zajlik, mivel több tucat állami méltóság érkezik Katarba a világ minden tájáról, de első sorban az arab világból. Mellettük leróják tiszteletüket a palesztin frakciók vezetői is – a ciszjordániai Palesztin Nemzeti Hatóságot irányító, a Hamásszal rivalizáló Fatah és a szintén Gázában működő terrorszervezet, a Iszlám Dzsihád vezetői is eljöttek.

A Hamász egyik vezetőjével találkozott a török külügyminiszter

Háled Mesállal, a Hamász diaszpóra osztályának vezetőjével találkozott Hakan Fidan török külügyminiszter péntek délelőtt Dohában.

Fidan részvétét fejezte ki Mesálnak Iszmail Haníje halála miatt, akinek temetésén mindketten tiszteletüket teszik – közölte a török külügyminisztérium.

Biden: Megvannak az alapok a tűzszünethez

Iszmail Haníje meggyilkolása Teheránban „nem segíti” a tűzszüneti tárgyalások előremozdítását – mondta Joe Biden amerikai elnök, egy nappal a Hamász politikai vezetőjének meggyilkolása után.

Biden csütörtökön késő este az Oroszországgal kötött fogolycsere keretében szabadon engedett amerikaiakat üdvözölte egy marylandi katonai támaszponton, ekkor nyilatkozott az újságíróknak Haníje megöléséről. Elmondta, hogy korábban a nap folyamán „nagyon közvetlen” beszélgetést folytatott Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel.

Megvannak az alapok a tűzszünethez. Most neki kellene lépnie

– mondta Biden.

A Fehér Ház korábbi közleménye szerint Biden azt mondta Netanjahunak, hogy Washington elkötelezett Izrael biztonsága mellett, és megvédi az országot az Iránból és az Irán által támogatott Hamásztól, valamint a jemeni húsziktól érkező fenyegetésekkel szemben.

(The Guardian)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik