A következő élő közvetítés része Irán bosszúval fenyegette meg Izraelt a Hamász vezetőjének meggyilkolása miatt

Erdogan: A cionista barbarizmus ismét nem fogja elérni a célját

Határozottan elítélte szerdán Recep Tayyip Erdogan török elnök az iszlamista Hamász de facto vezetőjeként ismert Iszmail Hanije meggyilkolását, amit Izrael hajtott végre az iráni főváros Teherán területén.

A török elnök az X közösségi platformon úgy fogalmazott:

 Határozottan elítélem és elátkozom a Hamász politikai hivatalának vezetője, Iszmail Haníje ellen Teheránban végrehajtott aljas merényletet.

Szerinte ez „aljas kísérlet volt a palesztin ügy, a dicsőséges gázai ellenállás és palesztin testvéreink jogos küzdelmének aláásására, azzal a céllal, hogy demoralizálják, megfélemlítsék és elnyomják őket”. Erdogan a merényletet a Hamász olyan jelentős vezetőinek korábbi meggyilkolásához hasonlította, mint Ahmed Jászin sejk és Abdel Aziz al-Rantiszi. A török elnök kijelentette, hogy

a cionista barbarizmus ismét nem fogja elérni célját.

Erdogan végül fohásszal zárta a Hanijeh elleni merénylet kapcsán tartott beszédét, és részvétét fejezte a Hamász-vezető családjának valamint a palesztin népnek.

Ahmed Jászin sejk a Hamász alapítója volt 1987-ben, és egy izraeli támadás végzett vele 2004. március 22-én. A vallási vezetőként is tekintélyt szerzett politikai vezető a merénylet időpontjában a kora reggeli imát befejezve távozott a lakóhelyétől száz méterre található mecsetből Gázavárosban. Egy izraeli harci helikopter ekkor rakétákat lőtt ki rá és a testőreire. A támadásban Jászin sejk és a testőrei mellett kilenc arra járó ember is életét vesztette.

Jászin sejk halála után Abdel Aziz al-Rantiszi lett a Hamász vezetője, de kevesebb, mint egy hónappal később egy hasonló helikopteres támadásban vele is végzett az izraeli hadsereg. Az al-Rantiszi elleni merényletben egyik testőre és idősebb, 27 éves fia is életét vesztette.

(Anadolu)

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik