Nagyvilág

Legalább húsz Wagner-zsoldost öltek meg Maliban

Souleymane Ag Anara / AFP
Souleymane Ag Anara / AFP

A mali hadsereg és a Wagner orosz magánhadsereg több tucat tagját megölték, illetve megsebesítették az algériai határ közelében lezajlott összecsapások két napja alatt – közölte vasárnap az északi Azawad régió elszakadásáért küzdő Állandó Stratégiai Keret a Békéért, Biztonságért és Fejlődésért (CSP-PSD) nevű tuareg lázadószervezet.

A CSP-PSD szerint harcba bocsátkoztak a mali hadsereg egyik dandárjával, amelyet a Wagner harcosai támogattak. A lázadók azt állítják, hogy „megsemmisítették” az ellenséget, és fogságba ejtettek néhány túlélő katonát és zsoldost. A lázadók szerint saját veszteségük hét halott és 12 sebesült volt.

A felkelők helyi idő szerint szombaton kiadott korábbi közleményében az áll, hogy a csütörtökön és pénteken történt összecsapás során páncélozott járműveket és tehergépkocsikat kaparintottak meg a lázadók Tinzaouaten határtelepülésen.

A mali hadsereg korábban közölte, hogy az összecsapásokban két katona és húsz lázadó vesztette életét. A kormányerők beszámolója szerint egyik helikopterük is lezuhant a több száz kilométerre található Kidal településén, de halálos áldozatok nem voltak.

Szombaton több orosz katonai blogger is értesülést közölt arról, hogy a Wagner katonai magánvállalat legalább 20 harcosát megölték, illetve többeket elfogtak közel az algériai határhoz.

A tuareg lázadók a korábbi mali vezetéssel békemegállapodást kötöttek 2015-ben. A feszültség azonban ismét fellángolt, miután a hadsereg a 2020-as és 2021-es puccsokat követően bebetonozta hatalmát, és szövetségre lépett a Wagner orosz biztonsági magánvállalattal, miközben kiebrudalta az országból a francia erőket és az ENSZ békefenntartóit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik