Az orosz külügyminiszter irreálisnak nevezte Benjámin Netanjahu tervét.
Szergej Lavrov malajziai látogatása után mondta ezt. Az orosz TASZSZ hírügynökség alapján az MTI azt írja, hogy Lavrov szerint egyelőre nincs esély a vérontás befejezésére. Az izraeli miniszterelnök, Benjámin Netanjahu ugyanis a tűzszüneti felhívásokra azt válaszolta, addig nem hagyja abba (a támadásokat), amíg teljesen el nem pusztítja a Hamászt.
Az orosz külügyminiszter szerint ugyanakkor sok kollégája osztja azt a véleményét, hogy irreális feladat teljesen elpusztítani egy létező szervezetet, amely elég lehetőséggel és támogatással rendelkezik, többek között a muzulmán világban is. Arra is felhívta a figyelmet, hogy egyes országok új kompromisszumos javaslatokat próbálnak kidolgozni, amelyek az erőszak fokozatos megszüntetését irányozzák elő, tekintettel arra, hogy Izrael elutasítja az azonnali tűzszünetet.
Egyes arab országok, Egyiptom, Katar együtt az amerikaiakkal, valamint az izraeliekkel folytatnak találkozókat. A palesztinok sincsenek kizárva a folyamatból, amely végső soron a sorsukat hivatott meghatározni. Lavrov közölte, ebben a helyzetben Oroszország továbbra is segíteni fogja a palesztin egység helyreállítását.