Nagyvilág europoli

Amerikai neonáci szervezetet nyilvánított terrorcsoporttá az EU

Diego Ravier / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP
Diego Ravier / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP

Az Európai Unió Tanácsa pénteken felvette a terrorista szervezetek uniós listájára a Bázis (The Base) nevű, 2018-ban alapított amerikai szélsőjobboldali szervezetet – derült ki a testület közleményéből.

A tájékoztatás szerint a Bázis EU-tagállamokban lévő minden pénzeszközét befagyasztották, valamint megtiltották a szervezet számára bármilyen gazdasági erőforrás rendelkezésére bocsátását is.

A Tanács azt is bejelentette, hogy egy személyt levettek a listáról, az illető ugyanis időközben meghalt, így tehát – a Bázissal együtt – jelenleg 15 természetes személy és 22 csoport, illetve jogi személy szerepel rajta.

A Rinaldo Nazzari alapította Bázis egy az Egyesült Államokban, Kanadában, Ausztráliában, a Dél-afrikai Köztársaságban és Európában is aktív félkatonai szervezet, amelyet korábban már Kanada, az Egyesült Királyság, Ausztrália és Új-Zéland is terroristaszervezetté nyilvánított.

Az álneveket is használó, régebben az amerikai Szövetségi Nyomozó Irodának (FBI) és a Pentagonnak is dolgozó Nazzaro 2018-ban vásárol földterületeket az egyesült államokbeli Washington államban, „túlélőtáborok” szervezése céljából.

Nazzaro a csoport megalapítását követően Oroszországba költözött, ahonnan – rövid szünettel – a mai napig is irányítja a szervezet működését. Az orosz állami televízió 2020-ban közzétett egy vele készített interjút is.

Maga Nazzaro tagadta, hogy szervezete neonáci ideológiát vallana, szerinte csupán „túlélésre és önvédelemre” oktatják tagjaikat.

(MTI)

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik