Nagyvilág

Hameini ultrakonzervatív embere helyett Hameini mérsékelt embere nyerte az elnökválasztást Iránban

Saman / Middle East Images / AFP
Saman / Middle East Images / AFP

A mérsékelt politikusként ismert Maszúd Peszeskján volt egészségügyi miniszter győzött az iráni elnökválasztáson. Az eredményt az iráni választási hatóság szóvivője ismertette az állami televízióban szombaton.

A tájékoztatás szerint Peszeskján a pénteken tartott második fordulóban a voksok 53,7 százalékát szerezte meg, míg kihívója, Szaíd Dzsalili egykori nukleáris tárgyaló a szavazatok 44,3 százalékát. Az iráni választópolgárok 49,8 százaléka ment el szavazni.

A választóhelyiségek az iráni belügyminisztérium által engedélyezett többszöri hosszabbítás miatt szombaton a késő esti órákig nyitva tarthattak. Iránban azért kell előrehozott elnökválasztást tartani, mert az ország államfője, Ebrahim Raiszi májusban helikopterbalesetben életét vesztette – emlékeztetett az MTI.

A hetvenedik évében járó Peszeskján az ország északnyugati részéből származik, a szomszédos Irakkal vívott háború (1980–1988) idején orvosi tanulmányokat folytatott, és egy ideig a frontvonalon is szolgált. A háborút követően szívsebészként folytatta karrierjét Tabríz városában. Mohammed Hatami második elnöki megbízatása idején, 2001-től 2005-ig az egészségügyi tárcát vezette.

Az orvosból lett politikus az elnökválasztás során a kormányzat és a nép közötti új bizalom kiépítésével kampányolt a politikai és gazdasági nehézségek orvoslására, és a Nyugattal ápolt kapcsolatok javítását szorgalmazta.

Televíziós vitákban olyan konzervatív politikusként jellemezte magát, aki hisz a reformok szükségességében.

Korábban megírtuk, hogy az iráni elnökválasztáson csak a legfőbb vallási és politikai vezetőhöz, Szajed Ali Hameneihez hűséges jelöltekre lehetett szavazni. Közülük az ultrakonzervatívnak mondott Dzsalili bizonyult Peszeskján legnagyobb riválisának, de végü Peszeskján vele szemben is kényelmes szavazattöbbséget szerzett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik