Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz köthető Jemaah Islamiyah iszlamista militáns csoport vezetői bejelentették, hogy feloszlatják a szervezetet – írja az MTI.
A többek között a 2002-es indonéziai Bali szigetén elkövetett robbantásokért is felelős terrorcsoport tizenhat vezetője június 30-án tett közzé videonyilatkozatot, amelyben bejelentették hogy feloszlatják a szélsőséges hálózatot. A felvétel hitelességét a Jakartában székelő Politikai Konfliktuselemző Intézet (IPAC) jelentése is megerősítette. A csoport vezetői a nyilatkozatban megerősítették elkötelezettségüket az indonéz állam és a törvények iránt, és kijelentették, hogy a szervezethez tartozó bentlakásos iskolákban tanított minden anyag összhangban lesz az ortodox iszlámmal.
„Még túl korai lenne megmondani, hogy a csoport feloszlása milyen következményekkel jár majd, de a nyilatkozatot aláíró vezetőknek elegendő tekintélyük és hitelességük van a szervezeten belül ahhoz, hogy széles körű elfogadottságot biztosítsanak” – mondta Sidney Jones, az IPAC előzetes elemzésének szerzője.
Az iszlamista csoportot tartják több, a kétezreses évek elején elkövetett terrortámadás végrehajtójának, egyebek közt a 2002-es, Bali szigetén elkövetett, több mint 200 ember halálát okozó terrortámadásért is őket teszik felelőssé. Indonéziában 2007-ben tiltották be a korábban az al-Kaidának is hűséget esküdő Jemaah Islamiyah-t, melynek tagjai szakértők szerint a Közel-Keletre utaztak, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet soraiban harcoljanak, s közülük páran vissza is tértek az országba.
Indonézia Nemzeti Terrorelhárítási Ügynöksége (BNPT) egyelőre nem nyilatkozott az ügyben, de közölték hogy sajtótájékoztatót tartanak majd a témában.
A jelentés szerzője szerint a szervezet feloszlatásáról szóló döntést valószínűleg több tényező is befolyásolta; a többi között a csoporton belüli értelmiségiek befolyása, akik kevésbé érdekeltek az erőszakos cselekmények elkövetésében, valamint ezt a lépést látták a legjobb módszernek hogy megvédjék a Jemaah Islamiyah legnagyobb értékét, az iskoláit. A terrorizmusellenes tisztviselőkkel való intenzív együttműködés szintén szerepet játszhatott. Az IPAC szerint azonban a csoport már többször is szétvált a múltban, és ha nem is azonnal, de a jövőben ismét összeállhat. „Egyelőre a legvalószínűbb eredmény a csoport iskoláinak virágzása lesz, és várható a feloszlatásról szóló nyilatkozatot aláíró vezetők egyre nagyobb szerepvállalása a közéletben. Hogy mi történik a szervezet többi tagjával, azt még ki kell várni” – közölte az IPAC.