Szijjártó Péter telefonon tárgyalt Israel Katz izraeli külügyminiszterével, közölte a tárcavezető a Facebookon.
Mint írta, két fontos témát érintettek.
![Szijjártó az izraeli külügyminiszterrel tárgyalt 1](https://s.24.hu/app/uploads/2024/07/000_34x734l-1-e1720115909108.jpg)
Szijjártó először is megerősítette neki, hogy Magyarország nonszensznek és politikai motivációjú döntésnek tartja a Nemzetközi Bíróság döntését Izrael miniszterelnökével és védelmi miniszterével szemben.
Egyúttal biztosítottam, hogy minden lehetséges módon fellépünk az ellen, hogy a nemzetközi bírósági rendszert politikai célokra használják fel
– írta.
Szijjártó úgy folytatta, „emellett természetesen hosszan beszéltünk a közel-keleti válságról is, melynek kapcsán Magyarország álláspontja egyértelmű: mindent meg kell tenni az eszkaláció elkerülése érdekében és meg kell akadályozni a válság háborúvá terebélyesedését. Ugyanakkor folyamatosan követelni kell a Hamasztól, hogy a terrorszervezet azonnal és feltételek nélkül minden túszt engedjen szabadon.”
Szijjártó az izraeli kollégáját arra kérte, hogy mindezen célok elérése érdekében folytassák erőfeszítéseiket.