Nagyvilág

A nyilvánosság előtt végeztek ki Észak-Koreában egy K-popot hallgató férfit

Getty Images
Getty Images

Egy nyilvánosságra hozott dél-koreai minisztériumi riport alapján arról ír a Guardian, hogy nyilvános kivégzésben részesítettek egy férfit Észak-Koreában, amiért vétett a törvény ellen, ami megtiltja az úgynevezett reakciós ideológia fogyasztását és terjesztését. A brit lap beszámolója szerint az áldozat konkrét bűne az volt, hogy dél-koreai filmeket nézett és zenéket, köztük K-popot hallgatott. A riport összesen 649 észak-koreai disszidens vallomásán alapul. Egyikük elmondása szerint az áldozatot még 2022-ben végezték ki, miután a hatóságok feltárták, hogy meghallgatott szám szerint 70 dél-koreai dalt és megnézett 3 dél-koreai filmet, és ezután még terjesztette is őket. A híradás arra nem tér ki, hogy milyen módon végeztek a férfival.

Az áldozat által megsértett törvényt 2020-ban fogadták el, azóta az élet legkülönbözőbb és legáltalánosabb területein nehezíti az észak-koreaiak életét. A jogszabály értelmében például illegálisnak számít az, ha az esküvőn a menyasszony fehér ruhát visel, ahogy az is, ha valaki napszemüveget hord, vagy boros pohárból iszik. Az indoklás szerint ezek dél-koreai szokások, használatuk pedig elősegíti a dél-koreai és nyugati kultúrszennyezést.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik