Nagyvilág

Akár már három év után is megszerezhető lesz az állampolgárság Németországban

AFP
AFP

Új állampolgársági törvény lépett hatályba Németországban csütörtökön, lerövidítve a német útlevél megszerzéséhez szükséges időt, egyben lehetővé téve a kettős állampolgárság megtartását. A németországi hárompárti kormánykoalíció által előterjesztett honosítási reform lehetővé teszi, hogy a tartósan Németországban élők eredeti állampolgárságuk megtartása mellett váljanak német állampolgárrá.

Külföldiek az összes feltétel teljesítése esetén öt év németországi tartózkodás után folyamodhatnak állampolgárságért a korábbi nyolc év helyett.

A külföldi származású szülők Németországban született gyermekei azonnal megkapják a német állampolgárságot – szüleik állampolgárságának megtartása mellett -, amennyiben egyik szülőjük (az eddig előírt nyolc helyett) legalább öt éve jogszerűen tartózkodik Németországban és meghatározatlan idejű tartózkodási engedéllyel rendelkezik.

Amennyiben a jelentkezők különleges beilleszkedési eredményeket mutatnak fel, például kiválóan teljesítenek az iskolában vagy a munkahelyükön, illetve aktívan részt vesznek a közösségi életben, akár már három év után is megszerezhetik az állampolgárságot.

Az új szabályozás fontos eleme, hogy azoknak, akik megszerzik a német állampolgárságot, nem kell lemondaniuk származási országuk állampolgárságáról, annak megtartását korábban csak más EU-országokból származó lakosok esetében engedélyeztek Németországban.

Hasonlóképpen, azoknak a németeknek, akik egy másik ország állampolgárai szeretnének lenni, ezentúl nem kell külön engedélyt igényelniük a német hatóságoktól. Korábban, ha engedély nélkül szerezték volna meg egy másik országbeli állampolgárságukat, elvesztették volna német állampolgárságukat.

Németországban tavaly 200 100 külföldi kapta meg az állampolgárságot, az előző évinél 31 ezerrel (19 százalékkal) több, és több, mint bármely más évben 2000 óta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik