Nagyvilág

Tűz ütött ki egy dél-koreai akkumulátorgyárban, legalább 21 emberről nincs információ

YONHAP / AFP
YONHAP / AFP
Meghalt egy ember, hárman pedig megsérültek, miután tűz ütött ki egy dél-koreai akkumulátorgyárban hétfőn. Legalább huszonegy ember az épületben rekedt – jelentette a helyi tűzoltóság az MTI értesülései szerint.

A lítium akkumulátorokat gyártó Aricell hvaszongi gyárában helyi idő szerint délelőtt 10 óra 30 perc körül csaptak föl a lángok — tette hozzá a Hvaszong városi tűzoltóság. Egy munkást a hatóságok kórházba szállítottak, de szívleállás következtében életét vesztette. A tűzoltóság közlése szerint két ember könnyebb, egy pedig súlyos sérüléseket szenvedett.

A tűzoltóság szerint hétfőn 67 dolgozó volt beosztásban, ugyanakkor közülük 21 emberről nincs információ, ők feltehetően az épületben rekedtek.

YONHAP / AFP Légi felvételen tűzoltók visznek egy holttestet, miután eloltották a tüzet egy lítiumakkumulátor-gyárban Hwaseongban 2024. június 24-én.

A hatóságok kiemelték, hogy a lítium akkumulátorok miatt hagyományos módszerekkel nehézséget okoz a tűz eloltása, ezért nagy az esélye annak, hogy további áldozatok lesznek.

A hatóságok szerint az akkumulátorok – amelyekből legalább 35 ezer található a gyárban – a tűz hatására sorozatban fölrobbantak, tovább terjesztve a lángokat, illetve akadályozva a tűzoltókat a bennrekedt emberek kimentésében.

A tűz oka egyelőre ismeretlen.

Mint ismert, Magyarországon is egyre több az akkumulátorgyár, amelyek egy részét dél-koreai beruházók valósítják meg: a Samsung már a harmadik gyárát építi Gödön, az SK On pedig Komáromban és Iváncsán épített akkumulátorgyárat.

ANTHONY WALLACE / AFP A dél-koreai Aricell akkumulátorgyártó cég leégett logója egy lítiumakkumulátor-gyár oldalán a Hwaseongban történt nagy tűzvész után, 2024. június 24-én.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik