Nagyvilág

Megszavazták Orbán szövetségesének kormányát Macedóniában

Robert ATANASOVSKI / AFP
Robert ATANASOVSKI / AFP

Kétnapos vitát követően az északmacedón parlament megszavazta a Hrisztijan Mickoszki vezette konzervatív kormány kinevezését vasárnap késő este Szkopjéban.

Az új kormányra a 120 tagú képviselőház 77 politikusa szavazott igennel és 22 nemmel. A parlament ülését azonban meg kellett szakítani néhány órára, mert az ítéletidő miatt áramkimaradás volt a képviselőház épületében.

A május 8-i választást a konzervatív Belső Macedón Forradalmi Szervezet-Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja (VMRO-DPMNE) nyerte meg, a 120 fős törvényhozásban 58 helyet szerzett. Az eddig kormányzó baloldali Macedóniai Szociáldemokrata Szövetség (SDSM) 18 képviselőt delegálhatott a parlamentbe. A legnagyobb albán nemzeti kisebbségi párt, a Demokratikus Unió az Integrációért (DUI) 19, míg a másik albán koalíció, amely a VLEN (Megéri) nevet viseli, 13 parlamenti helyet szerzett. Két kisebb párt is bejutott a parlamentbe: a baloldali Levica (Baloldal) és a jobboldali A mi Macedóniánkért mozgalom (ZNAM) is hat helyet szerzett a törvényhozásban. A VMRO-DPMNE a VLEN-nel, valamint a ZNAM-mal lépett koalícióra – közölte Hrisztijan Mickoszki. A kormánykoalíciónak így 78 képviselője van a 120 tagú parlamentben. A VMRO-DPMNE korábban 2006 és 2016 között vezette az országot.

Az új kabinetnek 24 tagja és a korábbinál néggyel több, azaz 20 minisztériuma van. A kormánytagok legtöbbje (15) a VMRO-DPMNE soraiból kerül ki, míg hat minisztériumot a VLEN, kettőt pedig a ZNAM politikusa vezethet a következő négy évben.

A 2017 óta kormányzó szociáldemokraták a NATO-tagság elnyerése érdekében, Görögország követelésére Macedóniáról Észak-Macedóniára változtatták az ország nevét, és az uniós csatlakozást elősegítendő több engedményt is tettek a környező országoknak. Ezeket a lépéseket a jobboldali ellenzék gyakran bírálta, a VMRO-DPMNE elnöke pedig korábban közölte, hogy a baloldali kormány megalázó kompromisszumokat között az ország szomszédaival, amire a jövőben nem lesz példa.

A 46 éves Hrisztijan Mickoszki leendő kormányának programját ismertetve elmondta: a csalódott állampolgárok a választás során kifejezték a változás iránti vágyukat, „nincs lehetőség a sikertelenségre”, együtt kell nagy léptekkel előre haladni, ezért „az új projektek intenzív megkezdését jelentem be”. A VMRO-DPMNE elnöke az adók csökkentését, a nyugdíjak és a bérek növelését, gazdasági fejlődést, a GDP 5 százalékos növekedését, valamint 2-2,5 százalékos éves inflációt jelentett be, illetve azt is, hogy a munkanélküliségi arányt 7 százalékra csökkentik. Közölte, Észak-Macedónia az európai integráció útján marad.

Folytatjuk a munkát európai uniós partnereinkkel, és összehangoljuk a külpolitikánkat az unióéval. Továbbra is támogatjuk Ukrajnát abban, hogy megvédje nemzeti integritását és szuverenitását

– húzta alá.

Hrisztijan Mickoszki tervei között a nagy infrastrukturális projektek befejezése, illetve újak megkezdése is szerepel, legfőbb célként az Ohrid és Kicsevo közötti autópálya megépítését nevezte meg. Ez a projekt évtizedek óta szerepel az egyes kormányok tervei között. Emellett további nagyberuházásokat, valamint a Salzburgot Szalonikivel összekötő európai vasúti folyosó észak-macedóniai részének kiépítését és decentralizációt, illetve az önkormányzatok fejlesztését jelentette be az új miniszterelnök.

Korábban arról is írtunk, hogy ezekre a projektekre legalább részben Magyarország adhat hitelt, ami a rendszerváltás óta kihelyezett legnagyobb állami hitel lehet. A VMRO és a Fidesz kifejezetten jó kapcsolatot ápolnak egymással.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik