Nagyvilág

Barcelonában betiltják a turisztikai célú lakáskiadást

Jakub Porzycki / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Jakub Porzycki / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Barcelona, Európa legnépszerűbb úti célpontja, bejelentette, hogy 2028-tól megtiltja a lakások bérbeadását a turistáknak, ami váratlanul drasztikus lépés. Ezzel igyekszik a városvezetés megfékezni a lakhatási költségek emelkedését, és élhetővé tenni a várost a lakosok számára. Barcelona baloldali polgármestere, Jaume Collboni pénteken közölte, hogy 2028 novemberéig Barcelona eltörli a jelenleg rövid távú bérbeadásra engedélyezett 10 101 lakás engedélyét.

Szembeszállunk azzal, ami szerintünk Barcelona legnagyobb problémája

– mondta Collboni a városi önkormányzat rendezvényén. Ez azt jelenti, hogy 2029-től a tervek szerint „a turistalakások, ahogyan ma ismerjük őket, eltűnnek Barcelona városából”.

A rövid távú bérbeadás fellendülése Barcelonában, Spanyolország külföldi turisták által leglátogatottabb városában azt jelenti, hogy sok lakó nem engedhet meg magának lakást, miután a bérleti díjak az elmúlt tíz évben 68 százalékkal emelkedtek, a lakásvásárlás költségei pedig 38 százalékkal nőttek – mondta Collboni. Hozzátette, hogy a lakhatáshoz való hozzáférés az egyenlőtlenségek egyik mozgatórugójává vált, különösen a fiatalok számára.

A kormányok élvezik a turizmus gazdasági előnyeit – Spanyolország a világ három leglátogatottabb országa között van –, de mivel a helyi lakosok egyes helyeken már nem tudják megfizetni az életet a saját városukban, a dzsentrifikáció és a turisztikai bérlemények piactorzító hatása egyre aktuálisabb téma Európa-szerte. A helyi önkormányzatok az elmúlt évtizedben olyan helyeken, mint a Kanári-szigetek, Lisszabon és Berlin, korlátozásokat hirdettek a rövid távú bérbeadásra vonatkozóan, de ilyen drasztikus lépésre nem szánták el magukat.

A tiltással leginkább érintett Airbnb egyelőre nem kommentálta a döntést, a barcelonai Apartur turista apartmanok szövetsége viszont hibának minősítette azt, hozzátéve, hogy a tilalom az illegális turista apartmanok számának növekedését fogja kiváltani. A szállodák számára viszont a lépés előnyös. A korábbi városvezetés megtiltotta új szállodák nyitását a város legnépszerűbb területein, de Collboni jelezte, hogy lazíthat a korlátozáson.

Ezt a tízezer lakást a város lakói fogják használni, vagy a piacra kerülnek hosszabb távú bérbeadásra vagy eladásra

– mondta Collboni az intézkedésről.

A városban az elmúlt években nem engedélyeztek új turistaapartmanokat. A helyi önkormányzat 2016 óta 9700 illegális turista apartman bezárását rendelte el, és közel 3500 lakást sikerült visszaszerezni, hogy a helyi lakosok elsődleges lakásként használhassák őket – áll a közleményben.

Ez azonban nem akadályozta meg, hogy a városba látogatók száma tovább növekedjen, ezért a helyi szervezetek júliusra tüntetést szerveztek, melyben a turistaáradat megállítását követelik, írja a Guardian.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik