Élő Nagyvilág

Oroszország is részt vehetne a következő békecsúcson

Attila KISBENEDEK / AFP
Attila KISBENEDEK / AFP

Az orosz-ukrán háborúról szóló szerdai közvetítésünket itt olvashatja el.

A német Rheinmetall történetének legnagyobb megrendelését kapta tüzérségi lőszerekből a Bundeswehrtől

A német Rheinmetall védelmi konszern bejelentette csütörtökön, hogy megkapta a cég történetének legnagyobb megrendelését a német szövetségi hadseregtől, a Bundeswehrtől 155 milliméter kaliberű tüzérségi lőszerek szállítására.

A vállalat sajtószolgálatának közlése szerint a lőszerszállítási szerződés összértéke mintegy 8,5 milliárd eurót tesz ki. A most bejelentett megállapodás egy korábbi szerződés helyébe lép, amelyet 2023 júliusában írtak alá, és amelyet jóval alacsonyabb, legfeljebb 1,3 milliárd euró értékű szállításra kötöttek.

Az új megállapodás nem határozza meg a 155 milliméteres lövedékek számát. A megrendelt lőszereket főként a Rheinmetall észak-németországi Unterlüss városában lévő üzemében gyártják. A szállításokat 2025 elején tervezi elindítani a konszern, az első részletet mintegy 880 millió euró értékben.

A német hadsereg a megrendelésből saját készleteit tölti fel, illetve egy jelentős részt Ukrajnába szállít.

A cég arra számít, hogy a megrendelések száma a következő években tovább fog növekedni.

Ez a nagyszabású keretszerződés kiemeli a Rheinmetall vezető szerepét mint németországi lőszerszállító, valamint a világ legnagyobb tüzérségi lőszergyártójaként betöltött pozícióját

mondta Armin Papperger, a védelmi konszern vezérigazgatója.

Június elején vált ismertté, hogy a Rheinmetall több mint 180 millió eurót fektet be egy litvániai lőszergyártó üzem építésébe – emlékeztetett az Ukrajinszka Pravda hírportál. Ezt megelőzően a vállalat március végén jelentette be, hogy több mint 130 millió eurót kap az Európai Uniótól lőszergyártásának növelésére.

A Rheinmetall Németország legnagyobb fegyvergyártó vállalata, és lőszereken kívül gyárt harckocsikat, katonai teherautókat és fegyvereket is.

(MTI)

Putyin az atomfegyverek használatáról szóló doktrína felülvizsgálatát fontolgatja

Arról beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön, hogy Oroszország fontolgatja a nukleáris fegyverek használatára vonatkozó doktrínájának felülvizsgálatát.

A jelenlegi doktrína szerint Oroszország nukleáris támadásra válaszul vagy az államot egzisztenciálisan fenyegető hagyományos támadás esetén vethet be ilyen fegyvereket.

Az orosz katonai elemzők közül egyesek már Ukrajna megtámadása óta azt hangoztatják, hogy az atomfegyverek használatára vonatkozó küszöböt csökkenteni kellene, de erre mindeddig nem került sor. Putyin erről azt mondta korábban, hogy Oroszországnak nincs szüksége megelőző atomcsapásra.

Az orosz elnök a nukleáris doktrína esetleges felülvizsgálatáról egy nappal azután beszélt a sajtónak, hogy az atomfegyverekkel is rendelkező Észak-Koreába látogatott, ahol csúcstalálkozón vett részt Kim Dzsong Unnnal. A két vezető a csúcstalálkozón kölcsönös katonai segítségnyújtásról szóló megállapodást írt alá arra az esetre, ha a kettő közül valamelyik országot fegyveres támadás érné.

Az orosz állami média idézte Putyint, aki azt mondta: Moszkva arra számít, hogy az együttműködés Észak-Koreával elrettentő hatással lesz a Nyugatra nézvést, arra azonban nincs szükség, hogy észak-koreai katonákat vessenek be az ukrajnai háborúban.

Putyin azt is elmondta, nem zárja ki, hogy Oroszország nagy pontosságú fegyvereket szállít Észak-Koreának.

(Reuters)

Áram nélkül maradt egész Herszon az orosz támadások miatt

Áramellátás nélkül maradt a dél-ukrajnai Herszon város a csütörtöki orosz tüzérségi csapások miatt – közölte Olekszandr Prokugyin, a régió kormányzója a Telegramon.

A kormányzó hozzátette, hogy a szakemberek már hozzáláttak a vészhelyzeti helyreállítási munkálatoknak, és „felszámolják az ellenséges támadás következményeit”.

A kormányzó egy másik bejegyzésében arról is hírt adott, hogy délelőtt az orosz csapatok rálőttek egy civil személygépkocsira a régióbeli Teksztilne faluban. A támadásban egy 43 éves férfi meghalt.

Az ukrán energetikai minisztérium közölte, hogy a csütörtöki orosz támadások során két energetikai létesítmény hét dolgozója szenvedett sérüléseket, egy közülük súlyos állapotban van. A DTEK ukrajnai energiaszolgáltató magánvállalat korábban közölte, hogy az orosz hadsereg az éjjel megtámadta egyik hőerőművüket, aminek következtében három ott dolgozó megsérült, az állomás berendezései súlyosan károsodtak – emlékeztetett az Ukrajinszka Pravda. A hírportál hozzátette: az állami Ukrenerho vállalat arról számolt be, hogy az éjszakai orosz támadások következtében Ukrajna négy régiójában, Vinnicja, Dnyipropetrovszk, Donyeckben és Kijev régióban polgári energetikai infrastrukturális létesítmények rongálódtak meg.

(MTI)

Dél-Korea megfontolja, hogy mégis szállítana fegyvereket Ukrajnának

Dél-Korea bejelentette, hogy felülvizsgálja az eddigi álláspontját, miszerint nem szállít Ukrajnába közvetlenül fegyvereket, mert reagálnia kell Oroszország és Észak-Korea most bejelentett megállapodására – írja a Kijev Independent.

Szöul eddig csak humanitárius segélyt nyújtott Kijevnek, bár a hírek szerint a dél-koreaiak közvetetten – az Egyesült Államokon keresztül – már eddig is szállítottak tüzérségi lövedékeket.

A kormány hangsúlyozza, hogy minden olyan együttműködés, amely közvetlenül vagy közvetve segíti Észak-Koreát a katonai erejének növelésében, sérti az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatait, és a nemzetközi közösség megfigyelésének és szankcióinak hatálya alá tartozik

– áll a dél-koreai elnöki hivatal közleményében, amely egyértelműen Vlagyimir Putyin és Kim Dzsongun szerdai megállapodására utal, amelyben az áll, hogy Észak-Korea „teljes mértékben támogatja Oroszország ukrajnai hadműveletét”, és az ázsiai ország meg kívánja erősíteni a stratégiai együttműködését Oroszországgal.

Delfineket mentettek az orosz bombázások elől

Két belga delfint szállítottak el a kelet-ukrajnai Harkivból, hogy megmentsék őket az orosz bombázásoktól – írja a The New York Times. A 15 éves Plombirt és a 14 éves Mirandát Európa legnagyobb vízi állatkertjébe, a spanyolországi Oceanogràfic-ba költöztették át.

Kapcsolódó
Két delfint mentettek ki a bombák sújtotta ukrán városból
A vízi emlősök túlélési esélye nagyon alacsony volt Harkivban, ahol már a közvetlen közelükben is csapódtak be bombák.

Súlyos károkat okozott az ukrán energetikai ellátásban az éjszakai orosz támadás

Ukrajna-szerte károkat okoztak csütörtökön az energetikai infrastruktúrában az orosz erőknek a polgári energiaszolgáltatási hálózat elleni drón- és rakétatámadásai – idézi az ukrán energiaügyi minisztérium közleményét az MTI.

A tárca közleménye szerint a támadásban három dolgozó megsebesült egy energetikai létesítményben, és fennakadások voltak az energiaszolgáltatásban. A DTEK, Ukrajna legnagyobb energiaszolgáltató magánvállalata arról számolt be, hogy az egyik hőerőműve súlyos károkat szenvedett.

Az ukrán légierő közlése szerint csütörtökön tíz ukrán régió elleni támadás elhárításakor az orosz erőknek mind a 27 drónját megsemmisítették, és kilenc rakétából ötöt szintén lelőttek. Az orosz támadás elsősorban Ukrajna keleti részét, különösen Dnyipropetrovszk megyét célozta.

Szerhij Liszak, Dnyipropetrovszk megye kormányzójának tájékoztatása szerint a légierő öt drónt és négy rakétát semmisített meg a régióban. A támadás miatt hárman megsebesültek, és számos lakóépület is megrongálódott – tette hozzá. Szerhij Popko, Kijev katonai közigazgatásának vezetője elmondta, hogy az ukrán légvédelem a fővároshoz közeledő összes légicsapásmérő eszközt lelőtte. A kijevi régióból ugyanakkor egy távvezeték és egy meg nem nevezett ipari létesítmény károsodásáról számoltak be a helyi hatóságok.

Szerhij Borzov, Vinnyica megye kormányzója a Telegramon azt közölte, hogy az ukrán légvédelem a megyében négy drónt lőtt le, de a maradványaik kárt tettek egy infrastrukturális létesítményben.

Az Ukrenerho országos áramszolgáltató vállalat Vinnyica és Dnyipropetrovszk megyék mellett Donyeck és Kijev környékén is károkról számolt be a csütörtöki támadást követően, de mint közölték, még tart a károk felmérése, ezért pontos adatokkal nem szolgáltak.

Az éjszaka folyamán Dnyipróból és Zaporizzsja megyéből is robbanásokról érkeztek jelentések. (MTI)

Putyin köszönetet mondott Vietnámnak

Oroszország prioritása a stratégiai partnerség megerősítése Vietnámmal – jelentette ki csütörtökön Hanoiban a hivatalos látogatáson tartózkodó orosz államfő az MTI tudósítása szerint.

A To Lam vietnámi államfővel az elnöki palota nagytermében kezdett megbeszéléseik előtt nyilatkozva Vlagyimir Putyin emlékeztetett arra, hogy ezekben a napokban ünneplik a baráti kapcsolatok alapjairól szóló szerződés 30. évfordulóját. Szólt arról, hogy országaik között fokozatosan fejlődnek a kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok. Tavaly a kereskedelmi forgalom 8 százalékkal nőtt. To Lam hangoztatta, hogy országa szeretné fellendíteni a kapcsolatait Oroszországgal. Egyben gratulált Putyinnak a tavaszi újraválasztásához, és méltatta Oroszország eredményeit, köztük a „belpolitikai stabilitást.”

Az orosz elnök a kormányzó Vietnámi Kommunista Párt lapjában megjelent véleménycikkben köszönetet mondott Hanoinak az Ukrajnával kapcsolatos

kiegyensúlyozott hozzáállásáért.

Oroszország és Vietnám „hasonlóan” értelmezi az ázsiai-csendes-óceáni helyzetet is – érvelt Putyin. Hangoztatta: tiszteletben tartja a regionális blokkal, a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségével folytatott párbeszédet, amelyben szerinte Vietnám aktív szerepet játszik.

Moszkva a vietnámi háború idején fegyvereket szállított kommunista szövetségesei számára, és továbbra is ad el fegyvereket és katonai felszereléseket Vietnámnak. Putyin csütörtökön a kora reggeli órákban érkezett Hanoiba Észak-Koreából, ahol védelmi megállapodást írtak alá Moszkva és Phenjan között. Kína és Észak-Korea után a délkelet-ázsiai ország a harmadik, amelyet Putyin meglátogat, mióta májusban beiktatták ötödik hivatali idejére.

Az orosz elnök vietnámi látogatása bírálatokat váltott ki az Egyesült Államok részéről, amely tavaly felújította diplomáciai kapcsolatait Hanoival, és immár Vietnam legfontosabb exportpiaca. (MTI)

Idén nyáron bevethetők lesznek az F16-osok Ukrajnában

„Bár késében vagyunk, arra számítunk, hogy még ezen a nyáron az F-16-os vadászrepülőgépek végre fel fognak emelkedni Ukrajna felett” – idézi a Guardian Arnoud Stallmann tábornokot, a holland légierő parancsnokát.

Az idén nyáron minden összeáll

– fogalmazott a tábornok, amikor egy dél-hollandiai katonai bázison – egy hangárban, két, használaton kívüli F-16-os előtt – arról beszélt, hogy hamarosan lezárul az ukrán légierő kijelölt tagjainak képzése, illetve az átadásra kiválasztott gépek karbantartása.

Mint ismert, Belgium, Dánia, Hollandia és Norvégia korábban azt ígérte, hogy átadnak Ukrajnának mintegy 80, amerikai gyártmányú F-16-os vadászgépet. Stallmann tábornok szerint a pilóták és a földi személyzet kiképzése nem egyszerű feladat.

Nem csak a pilótáknak van szükségük képzésre; a technikusok és karbantartók is alapos oktatást igényelnek. Átfogó képzést biztosítunk annak érdekében, hogy hatékonyan tudják majd karbantartani a repülőgépet. Sok időbe telik, amíg minden összeáll

– mondta.

Andrij Jermak: Oroszország is részt vehetne a következő békecsúcson

Bár a Kreml többször is világossá tette, hogy nem áll szándékában részt venni az Ukrajna által szorgalmazott béketerv megvalósításában, Andrij Jermak, Zelenszkij elnök főtanácsadója azonban most felvetette a lehetőséget, hogy Oroszország is meghívást kapjon a következő békecsúcsra – írja a Bloomberg.

Jermak szerint a legutóbbi, svájci békekonferencián elfogadottak értelmében folytatják a munkájukat az egyes munkacsoportok, és ennek eredményeit beépítik abba a közös béketervbe, amit számos ország támogathat majd a következő békecsúcson.

Úgy gondoljuk, hogy arra meg lehet majd hívni Oroszország képviselőjét is

– fogalmazott az ukrán elnök tanácsadója.

A Bloomberg emlékeztet: Ukrajna béketervében mindig is szerepelt végső célként Moszkva tárgyalóasztalhoz ültetése, de csak azok után, hogy Kijev megszerzi a nagyhatalmak vezetőinek támogatását azon követeléséhez, hogy az orosz erők vonuljanak ki a megszállt területekről, és ismerjék el Ukrajna határait.

Olvasói sztorik