A következő élő közvetítés része Tombol az antiszemitizmus és az muszlimellenesség Európában

Független ENSZ-szakértők figyelmeztették a fegyvergyárakat Izraellel kapcsolatban

Omar AL-QATTAA / AFP
Omar AL-QATTAA / AFP

Az ENSZ által felkért független szakértők csoportja óva inti a fegyver- és lőszergyártókat, hogy részt vegyenek az Izraelnek szánt fegyverszállításokban, mivel ezzel bűnrészessé válhatnak az egyetemes emberi jogok és a nemzetközi jog megsértésében.

A harminc szakértő csütörtökön azt közölte, az Izraelnek szállító fegyvergyáraknak le kellene állítaniuk a hadianyagok szállítását, „még akkor is, ha azokat a már meglévő kiviteli engedélyek alapján hajtják végre”.

Ezek a vállalatok azzal, hogy fegyvereket, alkatrészeket, részegységeket és lőszereket küldenek az izraeli hadseregnek, azt kockáztatják, hogy bűnrészesek lesznek a nemzetközi emberi jogok és a nemzetközi humanitárius törvények súlyos megsértésében

– idézte a független szakértőkből álló csoport csütörtöki nyilatkozatát a Reuters.

Izrael a nyilatkozatot egyelőre nem kommentálta, de korábban folyamatosan tagadta, hogy a gázai támadások során visszaéléseket követett volna el. Izrael állam azt állítja, hogy önmaga védelmében cselekszik. Az ENSZ szakértői csütörtökön azt mindenestre  megállapították, hogy amióta a Nemzetközi Bíróság májusban a Rafah ellen végrehajtott katonai támadás leállítására kötelezte Izraelt, növekedett a fegyvergyárak kockázata.

Ebben az összefüggésben az Izraelnek történő folyamatos fegyverszállítások úgy tekinthetők, mint a nemzetközi emberi jogokkal és a nemzetközi humanitárius joggal ellentétes műveletekhez való tudatos segítségnyújtás, és az ilyen segítségnyújtásból származó nyereséget eredményezhetnek

– közölte a testület.

Izrael visszautasítja a népirtásra vonatkozó vádakat, annak ellenére, hogy a már név szerint is hivatalosan azonosított palesztin halálos áldozatok 32 százaléka gyermek és 20 százaléka nő az ENSZ április végéig feldolgozott, hivatalos adatai szerint.

Az ENSZ emberi jogi hivatala szerdán közölte, hogy az izraeli erők többször megsérthették a háborús törvényeket, és nem tettek különbséget a gázai konfliktusban a civilek és a harcosok között. Izrael szerint ez a megállapítás hibás.

Izrael azt követően indított katonai offenzívát a Gázai övezet egésze ellen, hogy a Hamász harcosai a déli határon át október 7-én betörtek az ország területére, és izraeli számítások szerint mintegy 1200 embert megöltek, valamint több mint 250 embert túszul ejtettek.

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik