A következő élő közvetítés része Lefejeztek egy fogságba esett ukrán katonát

Putyin sorcserét hajtott végre a védelmi minisztériumban, saját unokahúgát miniszterhelyettessé nevezte ki

Vlagyimir Putyin több felsővezetőt is leváltott az orosz védelmi minisztériumban, saját unokahúgát, Anna Civiljevát pedig kinevezte védelmi miniszterhelyettessé – írja az Insider. Mihail Fradkov volt miniszterelnöknek, az Orosz Stratégiai Tanulmányok Intézetének igazgatójának és a külföldi hírszerzés vezetőjének legfiatalabb fiát, Pavel Fradkovot szintén védelmi miniszterhelyettessé nevezték ki.

Putyin hétfőn a miniszterhelyettesek számát tízről tizenkettőre, az első helyettesekét pedig kettőre emelte. Leonyid Gornyint – aki korábban a pénzügyminiszter első helyettese volt –  a tárcavezető első helyettesévé tette. Gornyinnak új posztján a pénzmozgások átláthatóságának növelése lesz a fő feladata, de az orosz fegyveres erők pénzügyi ellátásának teljes területét is felügyeli majd.

Alexander KAZAKOV / POOL / AFP

Anna Civiljeva az ukrajnai háborúból visszatért katonák támogatására tavaly létrehozott Haza Védelmezői Alapítvány korábbi elnöke volt. Putyin egy 2023. decemberi beszédében dicsérte unokahúgát azért, hogy több mint 10 milliárd rubel adomány érkezett az alapítványhoz. Miniszterhelyettesként a hadsereg szociális és lakásellátásáért lesz felelős. Férje, Szergej Civiljev a kemerovói régió kormányzója volt, őt májusban energiaügyi miniszternek nevezték ki.

Civiljeva a tulajdonosa a Kolmar nevű nagy szénipari vállalatnak is, ami a totális ukrajnai invázió elindítása után 2022 augusztusában Svájcból Dubajba települt át, hogy megkerülje az orosz szénre vonatkozó embargót. A család tulajdonában van egy turisztikai vállalkozás is a Sheregesh síparadicsomban, amelyet Civiljeva előző házasságából született fia vezet, aki szintén Putyin rokona.

Andrej Belouszov közgazdász-politikust május 12-én nevezték ki a védelmi minisztérium élére, a tisztségben Szergej Sojgut váltotta, aki katonai rangja szerint hadseregtábornok.

Vissza a közvetítéshez
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik