Nagyvilág

Megkéseltek négy amerikait Kínában

JAKUB PORZYCKI / NURPHOTO / AFP
JAKUB PORZYCKI / NURPHOTO / AFP

Négy amerikai főiskolai oktató sérült meg egy késes támadásban az északkelet-kínai Csilin tartományban – közölte az amerikai média és amerikai kormánytisztviselők.

A négy amerikai állampolgárságú vendégoktató az iowai Cornell College főiskoláról érkezett Kínába egy kínai egyetemmel való partnerség keretében. Az oktatók éppen egy Csilin városában található, Pejsan nevű közparkban tettek látogatást hétfőn, amikor késsel rájuk támadt egy férfi.

„Mind a négy oktatóval kapcsolatban állunk, és ez idő alatt segítséget nyújtunk nekik” – mondta Jonathan Brand, az iowai főiskola igazgatója, hozzátéve, hogy a csereprogramban nem vettek részt diákok.

– A bátyám, David Zabner megsebesült a karján egy késes támadás során, miközben egy templomot látogatott meg a kínai Csilin városban– mondta Adam Zabner, iowai képviselő nyilatkozatában. Elmondása szerint testvére felépül a sérüléseiből és jól van.

„A megfelelő csatornákon keresztül dolgozunk, és kérjük, hogy beszélhessünk a kínai amerikai nagykövetséggel, hogy az áldozatok először minőségi ellátást kapjanak, majd orvosilag kivitelezhető módon kijussanak Kínából” – írta Mariannette Miller-Meeks, az iowai kongresszus képviselője az X-en.

Jen Visser főiskolai szóvivő szerint az amerikai külügyminisztérium tud a Kínában történt késeléses incidensről szóló jelentésekről, és figyelemmel kíséri a helyzetet.

A támadás körülményei egyelőre tisztázatlanok. A kínai külügyminisztérium keddi sajtótájékoztatóján azt közölték, hogy az incidens elszigetelt eset és

véletlenszerű támadás

volt, és az nem befolyásolja a Kína és az Egyesült Államok közötti normális diákcserét és oktatói ösztöndíjakat.

„Minden sebesültet azonnal kórházba szállítottak, és megfelelő intenzív ellátásban részesültek, senki sincs életveszélyben” – mondta Lin Csien külügyminisztériumi szóvivő, hozzátéve, hogy továbbra is hatékony intézkedéseket tesznek a Kínában tartózkodó külföldiek biztonsága érdekében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik