A következő élő közvetítés része Biden titokban engedélyezte az oroszországi célpontok támadását

Német védelmi miniszter: Ez a helyes döntés

A megváltozott helyzethez való stratégiai igazodás jegyében döntött úgy a német kormány, hogy megengedi Ukrajnának a Németország által szállított fegyverek bevetését oroszországi katonai célpontok ellen, jelentette ki pénteken Chisinauban Boris Pistorius német védelmi miniszter a moldovai hivatali kollégájával folytatott találkozóján.

Ez a helyes döntés. Németország az ukrajnai háború kezdete óta folyamatosan így cselekszik, hozzáigazítja a stratégiáját a változó helyzethez

– mondta a német miniszter.

A német kormány és partnerei egészen egyértelműen megfogalmazták, Ukrajna hogyan használhatja a nyugati fegyvereket Oroszország területe ellen. „Elsősorban a Harkiv környéki ellentámadásokról van szó, mert ott különösen egyértelmű, hogy mennyire közel van a határ”, tette hozzá Pistorius.

Steffen Hebestreit kormányszóvivő pénteken jelentette be Berlinben: a német kormány felhatalmazta Ukrajnát, hogy Németország által szállított fegyvereket vessen be oroszországi katonai célpontok ellen. A szóvivő szerint a nemzetközi joggal összhangban Ukrajna felhasználhatja a támadások elleni védekezésre neki szállított fegyvereket, köztük a Németországból kapottakat is.

(MTI)

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik