Nagyvilág

Tovább javult Robert Fico állapota

Ferenc ISZA / AFP
Ferenc ISZA / AFP

Tovább javult Robert Fico szlovák kormányfő állapota, aki ellen május közepén merényletet  kíséreltek meg – közölte hétfőn a szlovák kormány és a miniszterelnököt kezelő besztercebányai Roosevelt kórház.

A kormányközlemény szerint a legutóbb elvégzett vizsgálati eredmények alapján a hétfői orvosi konzílium megerősítette, hogy a miniszterelnök egészségi állapota fokozatosan tovább javul. További részleteket azonban nem hoztak nyilvánosságra.

Az 59 éves kormányfőre május 15-én Nyitrabányán egy 71 éves férfi nyitott tüzet közvetlen közelről. A támadó, akit a szlovák média Juraj Cintulaként azonosított, négy lövéssel találta el Ficót, akit azóta többször is meg kellett operálni.

A merénylőt május 18-án a Pozsonytól északkeletre fekvő bazini (pezinoki) székhelyű különleges bíróság elé állították, amely előre megfontolt emberölési kísérlet vádjával letartóztatásba helyezte. Cintula a vallomásában azzal indokolta tettét, hogy nem értett egyet a kormány politikájával, és azt állította, hogy nem akarta megölni a miniszterelnököt.

Robert Fico 2023 októbere óta tölti be ismét a kormányfői tisztséget, miután Irány (Smer-SD) nevű pártja tavaly ősszel megnyerte a parlamenti választásokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik