Élő Nagyvilág

Biden kegyetlen zsarnoknak hívta Putyint

SAUL LOEB / POOL / AFP
SAUL LOEB / POOL / AFP
Élőben a háború vasárnapi történései.

A szombati nap főbb hírei a háborúból.

Szombaton orosz légicsapás ért egy harkivi bevásárlóközpontot. A támadásban két civil meghalt és legalább 24 ember megsebesült, mivel hétvégén sokan voltak az épületben. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök elítélte az orosz akciót. Közben a NATO főtitkára arról beszélt, hogy engedélyezni kellene Ukrajnának, hogy a szövetségesek fegyvereit orosz katonai célpontok elleni támadásra is használja. Jens Stoltenberg figyelmeztette Moszkvát, hogy az Észak-atlanti Szerződés V. cikkelye (a kollektív védelemről) vonatkozhat egy tagország elleni „komoly” kibertámadásra is.

Joe Biden: Putyin egy kegyetlen zsarnok

Joe Biden amerikai elnök „ kegyetlen zsarnoknak” nevezte Vlagyimir Putyint, Oroszország elnökét, és egyúttal kijelentette, hogy megingathatatlan az amerikai támogatás Ukrajna felé.

„Határozottan kiállunk Ukrajna mellett, most és a jövőben is. Egy olyan emberrel állunk szemben, akit hosszú ideje jól ismerek, és egy kegyetlen zsarnok” – mondta Biden orosz kollégájára utalva. „Nem hátrálhatunk meg, és nem is fogunk meghátrálni” – tette hozzá.

Biden hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok folytatja a fegyverszállításokat és az ukrán katonák kiképzését, ám azt kizárta, hogy amerikai katonákat küldjön az ukrajnai frontra.

„Az ukrajnai háborúban nem vesznek részt amerikai katonák. Eltökélt szándékom, hogy ez így is maradjon” – mondta.

Biden a NATO-ról azt mondta, hogy annak ellenére, hogy Putyin biztos volt abban, hogy a szövetség szétesik, „ma a világtörténelem legnagyobb védelmi szövetsége erősebb, mint valaha”.

Februárban Biden „őrült gazembernek” hívta Putyint.

(Ukrajinszka Pravda)

Zelenszkij: Moszkva nem békére, offenzívára készül

Az ukrán elnök szerint Moszkva újabb csapatokat von a határhoz. .

Oroszország ki akarja terjeszteni a háborút, újabb offenzívára készül, újabb csapatokat von össze az ukrán határnál.

Aki mindezt megteszi, az nem akar békét.

Volodimir Zelenszkij Harkiv városában arról beszélt, a békéről a párbeszéd csak orosz megtévesztés, amit Ukrajna ismer leginkább, Moszkva azzal fedezte a háború előkészítését is. Oroszországot olyanok vezetik, akik normává tennék az emberek, városok, falvak elpusztítását, a népek megosztását és az államhatárok eltörlését.

Nincs olyan nemzet, amelyik csak a saját erőfeszítéseivel tudna megállítani egy ilyen háborút. Szükségünk van a világ vezetőinek részvételére

– idézte az MTI az ukrán elnököt, aki kérte Joe Biden amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnököt, hogy vegyenek részt a svájci békecsúcson. Egyúttal jelezte, eddig már több mint 80 ország erősítette meg részvételét. Zelenszkij emlékeztette a világ vezetőit arra, hogy Harkivban jelenleg is több mint egymillió ember él, és Oroszország harmadik éve napi szinten bombázza és lövi a várost.

A nyugat-ukrajnai Vinnicja megye kormányzója a Telegramon közölte, három ember megsérült a régióban egy éjszakai orosz csapás miatt. Lakóházakat ért a támadás, negyven embert evakuálni kellett. Az ukrán légierő szerint vasárnapra virradóra Oroszország 14 rakétával és több mint harminc drónnal támadta Ukrajnát, ebből 12 rakétát és 31 Sahid csapásmérő drónt sikerült megsemmisíteni.

Matteo Salvini nagyon berágott a NATO-főtitkárra

Szerinte Jens Stoltenbergnek le kell mondania, ha nem kér bocsánatot.

Matteo Salvini közölte: ha Ukrajnába akarnak menni harcolni menjen a NATO-főtitkár vagy Emmanuel Macron francia elnök. Az olasz miniszterelnök-helyettes miniszterelnök, a jobboldali Liga párt főtitkára, elfogadhatatlannak nevezte egy Oroszország elleni támadás felvetését.

Őrültség azt gondolni, hogy fiainkat meghalni küldjük Ukrajnába, vagy a mi fegyvereinket használni arra, hogy Oroszországban öljünk.

Az MTI jelentése szerint Salvini azt is mondta, hogy Olaszország kezdettől segíti Ukrajnát katonai, gazdasági, humanitárius támogatással, befogadva a háború elől menekülő nőket és gyerekeket. Az olasz védelmi miniszter, Guido Crosetto hangsúlyozta, hogy Stoltenberg véleménye legitim, de jelenleg hibának számít a feszültség fokozása. Segíteni kell Ukrajnának védekezni a harmadik világháború elkerülése érdekében, nyitva kell hagyni a lehetőséget a mielőbbi béke megteremtéséhez, tette hozzá az Olasz Testvérek (FdI) politikusa. A baloldali Demokrata Párt (PD) nevében az EP-jelölt Domenico Tarquinio, a L’Avvenire katolikus napilap volt főszerkesztője kijelentette, nem bízik Stoltenbergben, nem hisz neki és nem bízik benne jobban, mint Putyinban.

Nőtt a harkivi halálos áldozatok száma, újabb orosz támadások indultak

Oleh Szinyehubov kormányzó szerint tizenegyre nőtt a kelet-ukrajnai város barkácsáruházát érő orosz légitámadás halálos áldozatainak száma.

Helyi hivatalos források közölték, hogy akár 200-an is lehettek az áruházban a szombati támadás idején. A lángok 10 ezer négyzetméteren pusztítottak, ám a tüzet azóta sikerült megfékezni. Volodimir Zelenszkij elnök az orosz őrület újabb megnyilvánulásának nevezte a barkácsáruház elleni támadást.

Az MTI az ukrán hadseregre hivatkozva közölte, hogy éjszaka az oroszok újra drónokkal, rakétákkal támadtak több térséget. A légierő rakétatámadásokat jelentett az ország nyugati részéből. Hmelnyickij megyéből, ahol egy légibázis is található, robbanásokat jelentettek, a térségben találat ért egy lakóépületet és hárman megsebesültek. Támadásokról számoltak be a Lengyelországgal határos megye hatóságai is, az ukrán közszolgálati tévé pedig robbanásról adott hírt Kijev közeléből.

Szombaton 62 ember kapott ideiglenes tartózkodási engedélyt

Magyarország területére 2024. május 25-én 0 óra és 24 óra között az ukrán-magyar határszakaszon 6431 fő lépett be. A román-magyar határszakaszon belépők közül 6459 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett. Az Országos Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a beléptetettek közül a rendőrség 62 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, ami 30 napig érvényes. Ez idő alatt kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzése érdekében.

NATO-főtitkár: Orbán kijelentése „nem rombolja le a szövetség egységét”

Jens Stoltenberg reagált a kormányfő pénteki rádióinterjújára is, amely szerint Magyarország felülvizsgálhatja a NATO-kötelezettségeit azért, hogy egyes akciókban megtagadhassa a részvételt.

A NATO-főtitkár az Economistnak adott interjújában azt mondta, hogy a szövetségben közös, konszenzuson alapuló döntések születnek.

Mindannyian követjük az alapító szerződést, a washingtoni szerződést, és évtizedek óta bebizonyítottuk, hogy ezt országspecifikus módon is meg tudjuk valósítani. Így biztos vagyok benne, hogy meg fogjuk oldani, hogy ne ássák alá a szövetség egységét.

Olvasói sztorik